Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    15 éves évfordulót ünnepel a Duda Éva Társulat

    2024. szeptember 10.
    A 2024/2025-ös színházi évad kezdetével a Duda Éva Társulat 15. évfordulóját ünnepeljük, és a repertoárunk mellett idén is számos izgalmas programmal készülünk.

    A szezont rögtön egy igazi kuriózummal indítottuk: szeptember 4-én a Marczibányi téren Kepes András és Duda Éva különleges közös estjével. Ősszel nemzetközi turnéra indulunk, ahol a nagy sikerű FRIDA című előadásunkkal Ausztria, Németország és Olaszország városaiban lépünk fel, rangos fesztiválok meghívására. A repertoárunkból felújításra kerül a MIRROR című előadás, amely idén a Kristály Színtéren lesz látható október 4én és 5-én. Legfrissebb produkciónk, a BÁBEL október 19-20-án, majd pedig a RAMAZURI is újra megtekinthető lesz december 5-én a Nemzeti Táncszínházban. A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel idén is megrendezzük az Exkluzív Támogatói Gálaestet, amelynek különleges helyszíne az Eiffel Műhelyház lesz, november 30-án. Az évet pedig egy fergeteges szilveszteri esttel zárjuk a Nemzeti Táncszínházban.

    Reméljük, idén is velünk tartotok, és együtt ünnepelhetjük ezt a különleges évadot!

    A 2024-ben itt találkozhattok velünk:
    ➖ Szeptember 11. – FRIDA – Dusseldorf Festival, Düsseldorf (Németország)
    ➖ Szeptember 12. – FRIDA – Dusseldorf Festival, Düsseldorf (Németország)
    ➖ Szeptember 27. – FRIDA – Nemzeti Táncszínház, Budapest
    ➖ Október 4. – MIRROR – Kristály Színtér, Budapest
    ➖ Október 5. – MIRROR – Kristály Színtér, Budapest
    ➖ Október 19. – BÁBEL – Nemzeti Táncszínház, Budapest
    ➖ Október 20. – BÁBEL – Nemzeti Táncszínház, Budapest
    ➖ November 4. - FRIDA - ODEON, Bécs (Ausztria)
    ➖ November 5. - FRIDA - ODEON, Bécs (Ausztria)
    ➖ November 8. – FRIDA – Das Wormser, Worms (Németország)
    ➖ November 12. – FRIDA – Kodály Központ, Pécs
    ➖ November 21. - FRIDA - Fondazione Teatro Comunale Città di Vicenza, Vicenza (Olaszország)


    ➖ November 30. - ADJ TERET A TÁNCNAK, Exkluzív Támogatói Gálaest - Eiffel Műhelyház, Budapest
    ➖ December 5. - RAMAZURI - Nemzeti Táncszínház, Budapest
    ➖ December 31. - SZILVESZTERI FORGATAG - Nemzeti Táncszínház, Budapest

    Duda Éva Társula
    • Művészek írták

      Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde

      A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.
      Szegő György
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem

      Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt.
      Lovas Ildikó
      2025. november 23.
    • Interjúk

      „... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”

      …köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban.
      Lovas Ildikó
      2025. november 19.

    Bemutatók képekben

    • Csongor és Tünde
      Nemzeti Színház Csongor és Tünde
      rendezőVidnyánszky Attila
    • A színházcsináló
      Orlai Produkciós Iroda A színházcsináló
      rendezőPelsőczy Réka
    • Máli néni
      Miskolc kamara Máli néni
      rendezőCsiszár Imre
    • let’s go japan with the kids
      Trafó let’s go japan with the kids
      rendezőÖrdög Tamás

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu