Írások
Hogyan kerültél bele a Gordiuszba?
– Léner András rendezővel már korábban is dolgoztam, ő választott ki engem Emma, a feleség szerepére, mint ahogy a másik két szereplőt is. László G. Attilával, aki a férjemet, Tibort alakítja, nem találkoztam még korábban, Fekete Lindával, aki a takarítónőt, Évit játssza, már ismertük egymást, forgattunk is együtt. Szerintem Egressy Zoli mint férfi író egy férfi központú darabot írt a karantén idején összezáródott házaspár és egy takarítónő konfliktusairól, én úgy érzem, a nézők a férjemmel empatikusabbak, neki drukkolnak majd.
Miért gondolod ezt? Én nem drukkoltam neki, szerintem mindenki sáros ebben a hármasban.
– Ez nagyon érdekes, mert szerintem a két nő rafinált bestiaként van ábrázolva. Ráadásul a takarítónő férje is ott van a háttérben – nem jelenik meg, de fontos szerepe van – ő sem a mi irányunkba hangolja a képet. Örülök, hogy a nézőnek bonyolultabb a játszma, mint ahogy belülről én ezt megélem.
Hogy érezted magad a próbák során?
– Igazi terápia volt a próbaidőszak ebben a pandémiás helyzetben. Remek hangulatú volt a felkészülés, s mi hárman színészek jól egymásra tudtunk hangolódni. Nagyon kellett ez már! Az első hullámban jól éltem meg a lezárásokat. Soha olyan időszak nem volt még az életemben, hogy tudtam figyelni a fák rügyezését, hogy volt idő magamra, addig csak átrobogtam az életemen. Aztán hál’ istennek belehúztam a nyárba, az ősszel volt több bemutatóm is. A Spiritben Léner András rendezte a Soha nem szerettelek című darabot, ami egy anya-fia fertőző kapcsolatról szól. A Spinozában egy Sisi monodrámát adtam elő (Szerelmünk, Sisi), s volt egy másik Egressy-monodráma is, a Nem, nem, köszönöm, amit a Kugler Art Szalonban játszom. Az egy ’metoo’ történet, egy ügyésznő meséli el gyermekkori abúzusát. Ezzel az előadással megyek majd a tatabányai monodráma fesztiválra is. Tehát sokat dolgoztam abban a pár hónapban, amikor lehetett játszani, de novembertől megint leálltunk. Ezt az időszakot már nagyon nehéz volt kezelni. Mindhárom előadásba rengeteg munkát fektettem, majd egyszer-kétszer mentek csupán. A Gordiuszt januárban kezdtük próbálni. Közönség nélkül vettük fel az előadást, ami egy komédiánál nem könnyű, nagyon fontos a közönség visszajelzése. Türelmesen ki kell kivárni azt az időszakot, amikor jöhet végre a néző.
Szabadúszóként hogyan viseled a létbizonytalanságot?
– Próbálom magam a fuldoklásból kihúzni, például úgy, hogy elkezdtem fordítani, mivel beszélem a cseh és a szlovák nyelvet. Meg csurran-cseppen ez, az. Eddig sem láttam soha előre a következő lépést, de az idegrendszerem már fel van készülve a bizonytalan helyzetekre a szabadúszóságom miatt. Tehát ez a mostani helyzet ebből a szempontból nem jelent nagy változást. Hányszor volt már, hogy felkértek valamire, de tolódott, aztán mégse jött be egy filmforgatás, stb…. – borult minden! A baj inkább az, hogy anyagilag meddig lehet ezt még bírni? Aztán az élet mindig hoz dolgokat, amik segítenek, például ez a Gordiusz-bemutató, de streameltük már a Sisit is. Nagyon örültem most a Rengeteg – Mindenhol látlak című film sikerének a Berlinalen, Fliegauf Bence filmjében én is játszom. De a cseh Árnyékország című film is siker, aminek én játszom az egyik főszerepét. Ezek ugyan korábbi munkák, de most jöttek ki, és mégis csak jó érzés, ha az emberre a nemzetközi porondon is figyelnek, még ha nem is tud ott lenni a vörös szőnyegen, mert éppen minden online történik. Tehát sikeresen zárom 2020-at. Mára eljutottam oda sok élettapasztalattal a hátam mögött, hogy színészként hihetetlenül laza tudok lenni. Amikor pályakezdők vagyunk, nem akarunk rontani, merthogy félünk. Én most akár rontok is, mert nincs mitől félni. A rutin meg a rengeteg év azt hozza, hogy az ember nagyon sok mindent ki akar még próbálni. Mondtuk is egymásnak a próbák során, hogy milyen jó, hogy nem félünk egymás előtt rossznak lenni…
Úgy tűnik, a filmes karriered legalább olyan jelentős, mint a színházi. A magyar közönség tv-s sorozatokban ismerhetett meg (Hacktion, Barátok közt), de szerepeltél például Mészáros Mártánál A temetetlen halottban, te játszottad Till Attila filmjének, a Pániknak a főszerepét. Számodra melyik a fontosabb műfaj – a színház vagy a film?
– Nincs olyan, hogy melyik a fontosabb. Mindig annak örülök, ami éppen jön. A színházban az a jó, hogy nagyon sokféle műfajt ki tud próbálni az ember. A filmezésnél szerencsém van, hiszen annyi jó színész nem kerül kamera közelébe. Én nagyon szeretem az új helyzeteket, attól soha nem rettenek vissza, ha nulláról kell indítani. Ha például elmegyek Csehországba forgatni, ott nem biztos, hogy ismer engem az a forgatócsoport, de én szeretek bizonyítani egy teljesen új közegben.
A csehek hogy találtak meg?
– Szlovákiában, a Léva melletti Zselízen születtem, Pozsonyban végeztem a Színművészeti Főiskolát, és a cseh filmekhez sokszor Szlovákiában is csinálnak castingot.
A nyelvvel nincs problémád?
– A szlovákot nagyon jól beszélem, a főiskola is szlovák nyelvű volt, a csehvel viszont foglalkoznom kell. Vannak filmek, amelyekben leszinkronizálnak, de akkor is meg kell tanulnom a szöveget a hiteles szájmozgás kedvéért.
Miért jöttél Magyarországra?
– Valahogy sodort az ár, nem volt egy nagy döntésem, hogy én most átjövök ide, a fiam még Szlovákiában született. Aztán jöttek felkérések Magyarországról, Szikora János hívott a Nemzeti Színház nyitó előadásába, Az ember tragédiájába, később Szolnokra szerződtem, mikor ő lett ott az igazgató. A budapesti színházak mellett szívesen játszottam vidéken is, vendégként megfordultam Szegeden, Kaposváron és Szombathelyen. A mai napig rengeteget ingázom Prága, Pozsony és Budapest között.
Hol van az otthonod?
– Itt, mert a fiam, Ádám, aki 18 éves, itt szocializálódott. Most érettségizik, neki is nagyon kemény ez az időszak az online tanulással. Ez egy kötöttség volt számomra eddig, hogy ott kell lennem főleg, ahová ő iskolába jár. De most, hogy kirepül – Prága is szóba jön az ő továbbtanulásánál –, kapok egy nagy adag szabadságot. Tele vagyok kalandvággyal, azt is el tudom képzelni, hogy mondjuk egy évig valahol máshol élek, és még az is lehet, hogy nem is színészettel fogok foglalkozni.