Írások
Láttam Parr fotós kaland-projektjét Oxford diplomázóiról, talárjaikból kivetkőző diplomázók alkoholos mámoráról. Nevettem a bécsi nerces, brilles Jogászbál vendégeinek az utcai farsang sörös, virslis népével való képi ütköztetésén. Műcsarnoki tárlata – tengerparti strandok látlelete – bejárta már a fél világot. Nekünk gyerekkoromban ugyan útlevelünk nem volt, de 1955-77-közt az Orient Expressznek még volt kocsija Budapesttől Ostendig – a belga üdülőpart máig Parr egyik főtémája.
Martin Parr „szubjektív tudománya” egyszerre leleplezi: a koldus is, a király is meztelen a strandon. Testi és lelki gyengéink pőrén állnak kamerája elé. Miközben ügyes képválogatással nem sérti meg modelljei méltóságát, akár be is vonja őket szarkasztikus zsáner-szcénáiba. Olyan objektívekkel, fókusztávokkal dolgozik, amelyek tűpontos élességgel láttatják tárcaszerű kvázi „riportfotók” fonák üzeneteit. Tanulságosan tapintatos fotóesszéket rak össze – szinte művészeti földrajzként.
Az angol nyaralási szokások fotóival kezdte. Ez hozta meg számára az elismerést. Az igen tradicionális brit kultúra kajánul rácsodálkozott önmagára. Később módszeresen felkereste a különféle népek által kultivált strandokat. Hét tenger partját pásztázza, akár vissza-visszatérve bejárta Dél- és Nyugat Angliát, a Riviérát, a Costa del Solt, az Adriát, a Garda-tavat vagy Goát. És az emblematikus belga, szlovén, ukrán, japán, thaiföldi tengeri fürdőket, az egykor „mennyei” Bali ma már evilági strandjait.
Képei nyomán e helyek néhai szépsége helyett a röhejes „kötelező” harsány divat, máskor a strand közvetítette társadalmi, etnikai egyenlőtlenségek válnak fotóesszéi vezérmotívumaivá. Akad európai fürdőző, kinek távol-keleti helyi asszonyok ápolják körmeit – kezein-lábain egyszerre. Akadnak Goa plázsán fürdővendégek, akik egy szent tehénnel osztoznak az aranyhomokon. New Brighton a bezárt nehézipar és bányák helyén nőtt kisváros az Ír-tenger partján. Itt az ország leghosszabb parti-sétánya várja a viktoriánus díszleteit őrző a déli Brighton luxusárait kifizetni nem tudó munkástömeget. Egy fotón anyuka napozik, kislánya játszik a szétrozsdált, ottfelejtett roppant exkavátor lánctalpaitól 5 hüvelyknyire. Acapulco (mára amerikai bulizó gimnazistákra szakosodott elit-szállodasora) egy fotó életlen háttere. Előtte az öböl „koszos” túlpartján élesen láthatjuk a helyiek fürdőéletét – és jóval szolidabb dresszeit. A kínai gazdasági csoda fürdő-tárgyai közt még ott van a teherautógumi-úszóöv.
A svédek által agyonépített spanyol Benidorm egy lakótelep-dzsungel: itt a helyi öregfiúk focistáiról készült Parr-fotók éles ellentétet mutatnak a turistairodák prospektus-képeivel. Egyik fotóján a sárga labdás-pocakos helybéli csapatkapitány az éles téma, a tönkretett táj diszkréten elmosódik. A Garda-tó populáris zugában viszont életlen háttérként strandol a helybeli, a gép fókuszában egy hattyú premier plánban „röhög” a világon. Van mit mulatni a Nap sugarait vágyó, attól egyszerre rettegő, mókás „napvédő-jelmezeket” viselő kényszereseken.
Martin Parr észrevette, hogy világszerte bolondság lett úrrá rajtunk, amit a strand népével lehet vizsgálni. Eljátszik az összekeveredő világok vizuális káoszával. Jó érzékkel közvetíti: a jó évszázada élt párizsi angol, a miliőelmélet irodalomprofesszora, Hippolyt Taine szerint a nemzetkarakter öröklődik. Így lesz építészeti viccé a lepattant parti kabinsor. Az egyik boldog tulajdonos újra festette házát – az olasz trikolor színeire, azt jelezve: ez itt a Riviéra. Olvasom, ilyen házhoz – a régi jobb helyeken – csak kihalás után lehet jutni, csillagászati áron. De ott nincs tarkaság: kötelező minden házat egyszínű türkizre festeni. Míg például itthon a türkíz a nálunk „ideiglenesen” állomásozó szovjet csapatok laktanyáiban az egyetlen karbantartó festék volt… Nemzeti kultúrák / kulturálatlanság. És viszont, a groteszk végzetünk: a világháló és a közösségi képüzenet-dömping globális egyen-karakterré szelídíti jellegzetességeinket. Szebben mondva: a Nap és Jung őstengere, a Thalassa pecsenyevörösre égeti mindezt. A színes fotó által.
Martin Parr 40 éve kritikai fotográfiát művel. Szociográfiát és antropológiát ír – a sokáig szalonképtelennek hitt színes fotóval.