Nagy László: Jég alatt alvó vérfoltNagy László (Felsőiszkáz, 1925. július 17. – Budapest, 1978. január 30.) Kossuth-díjas magyar költő, műfordító, grafikus, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja.
Szerelem, díszem te voltál,
nyáréjjel fölénk hajoltál,
alád feküdtünk, hasaltunk,
kigyúlt a zöld fű alattunk.
Látta ő is, ki érettünk
szögekkel feszíttetett:
kőkereszten a kő-Jézus
boldogan ránknevetett.
S jaj nekem, jaj nekem,
kínszenvedés vagy szerelem,
leomolsz a téllel,
szétbárdolod a szívem,
rásózol dérrel.
Ó, jajgattató szerelem,
alázatos lettem igen,
zászlóddal, aki kérkedik
végülis elpityeredik.
Pünkösdi piros asztalnál
édesen mért boroztattál,
mért hoztad a tóparti lányt,
húsz esztendőmnek aranyát!
Miatta égig érő baj van,
összekötözve ég a sarkam,
dob és hegedű elrohad,
úszik a cimbalom,
hajamat marokra fogva
fejemen csüng a fájdalom.
Szerelem, jaj te szerelem,
dadogást hoztál, tébolyt,
életem, telivér életem:
jég alatt alvó vérfolt.
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
Ady Endre Petőfiről írott sorai jutnak eszembe először róla. Mást, két-három szavas méltatást nem is mernék róla írni. Nekem ő fogalom. A BÁNSÁGI. Csupa nagybetűvel.
Jordán Tamás egy rendkívül sűrű életpályát tudhat maga mögött az Egyetemi Színpadtól Szombathelyig. Volt rendező, színházigazgató, színházi fesztivál igazgató, tanár és mind a mai napig színész, nagyszerű közös produkciók részese és emlékezetes szólóestek előadója. 1961-től máig követjük, hogy hogyan próbálta mindig megteremteni a számára legfontosabb lényegét a színháznak: hogy az egy agóra legyen, egy találkozóhely, ahol az emberek kezet nyújtanak egymásnak.
Interjúk
Interjúk
Interjúk
