Kezdjük talán a sokatmondó mozaikszó, a TESZT jelentésével, mert igencsak gazdag asszociációk társíthatók hozzá. Miért Eurorégiós és miért Találkozó?
   –   Amikor 2008-ban útjára indult ez a fesztivál, akkor a különböző kultúrák jelenléte tapintható, megélhető volt Temesváron, és ez ma sem változott! Az együtt élő nemzetek révén ide beszűrődik mindaz, ami Belgrádtól Szabadkán át Budapestig vagy Bukarestig történik politikai és társadalmi téren. Tizenöt évvel ezelőtt arra voltunk kíváncsiak, hogy Európának ebben a Duna-Körös-Maros-Tisza határolta régiójában, a történelmi Bánságban, hogyan, milyen színházi irányzatokban, milyen uralkodó tendenciákban mutatkoznak meg az erőteljes átalakulási folyamatok. Lassan terjeszkedni kezdtünk például Békés és Csongrád megyétől Budapest fele, a Vajdaságon át a Balkán irányába, de egy idő után ez a térség is szűknek bizonyult. Meg akartuk mutatni a közönségünknek a tágabb színházi világot, ezért a nyugat-európai országok társulatait is bekapcsoltuk. Hat évvel ezelőtt eljutottunk odáig, hogy minden év őszén nyílt felhívást teszünk közzé, amelyre száznál több pályázat érkezik.

Nincs dobogó a TESZT-en, nem a versengésre építetek. Akkor mi a tét?
    –   A találkozás. Nálunk nincs zsűri, nincs megmérettetés, és ez a színházunk jellegéből, a habitusunkból adódik. Számunkra az a fontos, hogy a közönség találkozzon a színházi alkotókkal, ugyanakkor találkozóhelye legyen ez a szakmának. A késő esti vagy az előadásokat követő beszélgetésekből előremutató tervek tudnak születni. Ugyanakkor nagyon fontos számunkra a családias jelleg, arra törekedtünk, hogy teremtsünk olyan közeget a színházban, ahol a közönségünk otthon tudja érezni magát, legyen az egész olyan, mintha egy hatalmas üst körül ülnénk, amelyben a közös alapanyagokból kiforrhat valami új.
Finn, lengyel, francia, spanyol, görög, libanoni társulatok is megfordultak már itt. Milyen irányelvek, kritériumok szerint válogattok?

Az újat keressük, azt, ami egy lépéssel előttünk jár, vagyis előbb, mint az, amit már ismerünk. Voltak olyan évek, amelyben nagyon erős volt a rendezői vonal, járt nálunk példáulHajdú Szabolcs, Kokan Mladenović, Tomi Janezić, Silviu Purcărete, Andrei Șerban, Horváth Csaba, Urbán András. Majd következett egy időszak, amikor a darabok szerzőire, a társulatokra írt darabokra helyeztük a hangsúlyt, de a tizenöt év alatt előfordult, hogy egy bizonyos téma mentén válogattunk előadásokat, később egy-egy nap programját szerveztük azonos tematika köré.
Az elkötelezett színházcsinálókat, az elkötelezettségből született előadásokat keressük. Nem a szélsőségek, hanem a színház iránt elkötelezetteket. Abban benne van a szív, benne van a lélek. Nem csak az alakításokban, hanem a díszlet bontása utáni takarításban is.

Az idei TESZT-en láttunk klasszikus, szórakoztató, kísérletező és meglepően új szemszögből láttatott történetet is. Mi a közös bennük?
    –   Arra törekszünk, hogy olyan előadásokat válogassunk, amelyek kilógnak a sorból, van bennük valami új, valami meghökkentő. Nem a repertoárszínházak klasszikus előadásaira vagyunk kíváncsiak, hanem az előremutatókra. Lehet a mű klasszikus, de legyen új nézőpontba helyezve. Lehet az előadásmód hagyományos, de akkor a téma legyen szokatlan. Mint ahogyan az idei hívószavunkkal is kifejeztük, lássuk „A másik nézőpont”-ot.

Ez a fajta válogatás hatalmas kockázatvállalással jár, hiszen szélsőséges lehet a reakció, benne van a nagy siker, de a bukás esélye is.
    –   Az előadások felvételéből nehéz megítélni, mit kapunk a valóságban, ilyen értelemben valóban kockázattal jár, de mi vállaljuk, hiszen tesztelünk, mint ahogyan tettük azt az idén az albániai származású, Görögországban dolgozó rendező, Mario Banushi hiperrealista előadásával, a Taverna Miresia-val. Teszteljük magunkat, a közönségünket, az előadókat, az újdonságot. Az ide érkező társulatok számára is komoly visszajelzés a közönség reakciója, hiszen ők általában egynyelvű közegből jönnek, itt viszont látja a román, a magyarországi, az erdélyi vagy éppen vajdasági magyar közönség, amely különböző módon reagálhat a látottakra.

Több olyan színházi alkotóval találkozhatott a TESZT közönsége, akivel később partnerségre léptetek egy közös produkció létrehozása érdekében. Szempont a partnerkeresés a válogatáskor?
    –   A TESZT gyakorlatilag a lakmuszpapír, eldönti, hogy keressük-e majd a hosszú távú együttműködés lehetőségét egy adott színházi emberrel, vagy sem. A tesztelés oda-vissza működik. De gyakran hívunk a szakma által elismert előadót, rendezőt, akit be szeretnénk mutatni a közönségünknek, és eleve a kapcsolat létrehozása érdekében hívjuk meg. De összességében elmondható, hogy akit meghívunk, azt barátunknak tekintjük.

Van konkurenciátok? Létezik egyáltalán versengés a fesztiválok között?
    –   Biztosan létezik, de én máshol nem találkoztam olyan fesztivállal, mint a miénk. A közvetlensége szerintem példátlan, nincs sallang, nem kell a protokoll. És ezen a formán sokat dolgoztunk. Másfelől igyekszünk olyan előadásokat elhozni, amelyek nem jártak már végig sok fesztivált, hanem ellenkezőleg, mi fedezzük fel őket. Szeretünk keresgélni, évekkel ezelőtt például Tomi Janežič Sirály című előadását jól kiszimatoltuk, mert utána hatalmas karriert futott be, idén pedig nálunk rendezett egy olyan előadást, amelyet a Román Színházi Szövetség a legjobb előadás kategóriában Uniter-díjra jelölt. A Franciaországban élő Nagy József/Joseph Nadj Telihold című előadásának főpróbája idén a TESZT-en zajlott. Előfordul, hogy ha nem sikerül első kézből elkapni egy jó előadást, akkor inkább meg se hívjuk.

Elképesztő energia kell a válogatáshoz, a pályázatíráshoz, a finanszírozás megteremtéséhez, ez hatalmas befektetett munka a  színház részéről, még a színészek részéről is, akik társulatokért felelős kapocsként felügyelik a rengeteg külföldi társulat érkezését, távozását, az előadásuk  körülményeinek megteremtését. Hogyan térül meg mindez? Egyáltalán meg kell-e térülnie?
   –  Mondhatnék számokat, de engem inkább az emberi vonatkozásai érdekelnek. Ha azok, akiket megkedveltünk, visszajárnak, az számunkra siker. Ha telt házak előtt játszunk, az visszaigazolás. Mondok egy példát: azok közül a teatrológus diákok közül, akik az első fesztiválok idején velünk voltak, és blogot írtak az előadásokról, többen a színház kötelékében dolgoznak vagy dolgoztak. Az évről évre visszatérő színis hallgatók és kritikusok jól érzik magukat, és viszik a hírét. Egy másik példa: most éppen a Caravaggio előadásunk felújító próbái zajlanak, és közben előkerülnek olyan mondatok, amelyekről a legutóbbi TESZT-en beszélgettünk a vendégeinkkel, tehát mindaz, amit tapasztalunk, beépül a társulat életébe, anélkül hogy erőltetnénk.

Jövőre mire számíthatunk?
    –   Az elkötelezettséget megtartva, hasonló energiabefektetéssel szervezzük ősztől a következőt, miközben a társulatunk Szlovániába és Olaszországba készül az 1978 című előadással; a produkciónk része a 2025 Nova Gorica - Európa Kulturális Főváros programjának, és meghívást kaptunk  a Cividale-ban tavasszal megrendezendő Mittelfest-re is. Nem tudom, mit hoz a jövő, mint ahogyan 2019-ben sem tudtuk, hogy ki fog törni egy világjárvány, amelyre reagálni kell, és amelytől új időszámítás kezdődik. Amíg színház van, addig az reagál mindarra, ami körülöttünk történik. Mi pedig résen leszünk, és követjük az új tendenciákat, hogy mindig egy apró lépéssel a világváltozása előtt járhassunk.

Címkép:
Kokan Mladenović: Madarak – rendező: Kokan Mladenović – Temesvári Állami Csiky Gergely Színház 2023