A Queendom női és férfiábrázolásokat vonultat fel a reneszánsztól a mai popkultúráig. Szerepeket mutat be és vetít egymásra, amíg a határvonalak elmosódnak, és a néző tekintete rajzolhatja őket újra.

A előadás több mint fél éves intenzív színházi kutatómunka eredménye, amelynek során az alkotók egy kollaboratív folyamatban fedezték fel, mit csinálhatna együtt egy csapat nő, ha csak ők léteznének egymás számára és ők diktálnák a szabályokat. Foglalkoztak a hatalom, szexualitás és erő kérdéseivel. Kísérleteztek archetipikus és hétköznapi férfi és női szerepek, attitűdök imitálásával és kiforgatásával.

Az előadók ezekről a szerepekről és a nemek kérdéséről színházi és magánemberként is egészen mást vallanak. Ebben a produkcióban helyet kaphat ez a sokszínűség. Akadnak köztük német, amerikai, lengyel nemzetiségű színészek, művészek, pedagógusok, performansz-művészek, így kulturálisan is összetett tapasztalatokból indult ki a közös munka. A téma politikai vonatkozása miatt ez az összetettség és sokszínűség fontos elvi alapvetése a produkciónak. Szabó Veronikát leginkább az érdekelte: egy ilyen jellegű színházi kutatás hogyan változatja meg a folyamat résztvevőit, és hogyan nyitja meg a viselkedésformák új lehetőségeit.

„ Az inspirált, hogy megmutassak valamit abból, hogy milyen szerepekbe, attitűdökbe kényszerülnek bele nők a hétköznapi életükben, a mindenhonnan áradó női ideálok és a férfitekintet világában. Az előadásban hangsúlyos, ahogy a nők férfiak által láttatva cselekszenek. Egyik központi kérdése azonban, hogy ki lehet-e ebből lépni. Mit okoz a nőkben a férfitekintet? Mi a reakciója erre egy csapat nagyon különböző identitású nőnek? Hogyan lehetséges szabadabb, játékosabb, ösztönösebb formában viselkedni egy női testben egy csak nőkből álló közösségben és kapcsolódni a nézőkkel.” Szabó Veronika

Szabó Veronika szabadúszó performer-rendező és közösségi színházi szakember. Fizikai színház és kortárs színház mesterszakon végzett a Royal Central School of Speech and Drama konzervatóriumban, ahol többek között a rendezői szerep újragondolásával foglalkozott. Éve óta dolgozik immerzív, helyspecifikus és részvételi színházi előadásokon. Különböző munkáiban a közös pont, hogy a nézőre nem mint passzív befogadóra tekint, hanem mint partnerre, aktív résztvevőre, akit játékra lehet invitálni. Az utóbbi években előadásaiban a női test szerepével és a nemek kérdésével foglalkozik. Legutóbbi szólóelőadásában, A kisbabában az anyaszerep ellentmondásosságával és törékenységével foglalkozik a humor és a groteszk eszközeivel. Munkáit itthon, az Egyesült Királyságban és Németországban is több fesztiválon bemutatták. Tagja a nemzetközi poppunk feminista performansz zenekarnak, a Maria Inkoonak. 2017-ben az L1 Egyesület rezidens művésze. Az előadás az Arccal a halnak, az Artus újgenerációs programjának keretén belül kerül bemutatásra.