A "Gerendák" költészet. A tárgyak átlényegülnek: a búza lisztté, aztán lélekké változik a templommá alakuló malomban. Két egymásba fonódó síkon játszódik az előadás, a nagyhét történései vízjelként húzódnak a realista történet mögött. A külső világ fenyegetésére a belsőnket kell templommá alakítanunk.

A búza lisztté, a liszt lélekké lesz egy templommá alakuló malomban

A 20. század elején egy szélmalmot, melynek ideje lejárt, imaházzá alakítanak át az alföldön. A püspök egy börtönviselt, kétes előéletű papot, András atyát vezényli oda, lássa el a lelkipásztori feladatokat. A malmot addig működtető szélmolnár, Jósika, azonban más munka híján, a családjával együtt szintén szeretne ott maradni a templommá változtatott malomban. Az atya nem tud velük mit kezdeni, de végül megengedi, hogy maradjanak. Jósika személye egyre titokzatosabb a számára, s már nem tudja, hogy igazából ő vagy az újonnan kinevezett sekrestyés áll-e közelebb ahhoz a világhoz, amelyben hinnie kéne.

– Csak egy kérdés volt a Gerendák kiindulópontja, meséli a szerző, Verebes Ernő: Vidnyánszky Attila – aki szövegeimből előadásokat rendezett a beregszászi társulatával – egyszer megkérdezte tőlem: miért tudnak egyesek szebben énekelni, mint mások? Zavarba ejtő kérdés, mert a tehetség, az isteni adomány tőlünk független képességét fordítja vissza – galád módon – a mi életünkre. Mintha mi tehetnénk saját tehetségünkről vagy tehetségtelenségünkről. Erről eszembe jutott, hogy maga az áldozathozatal az, ami a tehetség csúcsát jelenti, mert az már emberi. A szépen éneklés szalon-pillanata ugyanis itt átúszik egy „valakiknek szóló” éneklésbe, ami viszont már az ember által irányított isteni szikra. Mondhatnám azt is, hogy az áldozathozatal pillanatában az emberi szépségnek életigenlő célja van.

– A búza lisztté lesz, a liszt lélekké változik a szélmolnár templommá alakuló malmában – mondja a rendező Rideg Zsófia. – Két egymásba fonódó síkon játszódik az előadás: a nagyhét történései vízjelként húzódnak a realista történet mögött. A két sík állandó párbeszédet folytat egymással, hol ironikus, hol magasztos párbeszédet. A külső világ fenyegetésére a belső terünket kell templommá alakítanunk – a zene, az ének, az alkotás ebben segíthet. Ez lehet az a közösségi mondanivaló, amelynek jegyében született az előadás.

Verebes Ernő

„Verebes Ernő Gerendák című darabjának felolvasószínházi változatát 2015-ben megrendeztem a Nemzeti Színházban a beregszászi színészek közreműködésével. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy érdemes elvinni egy térbeli megvalósításig, mert nagyon izgalmas, rétegzett darab. Költészet, de a kezek költészete, azoké, akiknek az évszaknak megfelelő szerszámaik vannak. Hétköznapi tárgyaik (mosdótál, őrlőgép, asztal), amelyek átlényegülnek: hangszerekké, liturgikus eszközökké. A búza lisztté lesz, a liszt lélekké változik a szélmolnár templommá alakuló malmában. Két egymásba fonódó síkon játszódik az előadás, a nagyhét történései vízjelként húzódnak a realista történet mögött. A két sík állandó párbeszédet folytat egymással, hol ironikus, hol magasztos párbeszédet.

(Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház; bemutató: 2017. május 12.)

A külső világ fenyegetésére a belső terünket kell templommá alakítanunk – a zene, az ének, az alkotás ebben segíthet. Ez lehet az a közösségi mondanivaló, amely Beregszászban érvényessé teheti jelen vállalkozásunkat. A darab, mondhatni, eleve a beregszászi színészekre íródott, Verebes Ernő többször dolgozott már a társulattal. Színészi adottságaik mellett fontos az a szakmai út is, amelyet e társulat közösen járt végig, egy lepusztult szállodai épületet Thália templomává alakítva át. Nem kis fenyegetettségnek kitéve jelenleg is…” 

Rideg Zsófia