Szerelem, féltékenység, színház a színházban. Egy virtuóz koktél, egy örök klasszikus. Nem vág fejbe, nincs bűntudattal kínzó másnap, de kellemesen ellazít, felpezsdít.

Molnár darabja kortalan, ezért is működik minden korban. Hiszen jó ideje tudjuk már, hogy nincsen rózsa tövis nélkül, nincs szerelem hullámvölgyek nélkül, nincsen „kifacsart citrom” előzmények nélkül.

A kétségbeesett, tehetősebb párok az első megpróbáltatásnál, félrelépésnél, rajtakapásnál azonnal pszichológushoz fordulnak, vagy épp egy coachot bérelnek fel segítségül, a leggazdagabbja gyorsan, igazságosan felosztja a vagyont, majd okosan elválik, a szerényebbje viszont beéri egy felhőtlen színházi estével.

El sem kell jutni a pszichodrámacsoportig, elég megnézni a Játék a kastélybant, hogy jót nevessünk az öngyilkosság gondolatával játszó szerelmes vőlegényen és megértsük: egy kis jószándékkal, élettapasztalattal és szellemességgel sok mindent helyre lehet hozni. Persze ne higgyünk el mindent Molnárnak, ennyire azért nem könnyű egy jó darabot megírni, mint ahogy egy jó házasságot megkötni és hosszútávon fenntartani sem. De a színháznak itt vége.

Happy end!