A tenger (Vigo tengere) távolítja el és hozza össze a szeretőket, barátokat, valamint visz életet és mozgást a Sem mimbe (a cím jelentése: nélkülem). A balett izgató és nyugtató dallamai a vigói Carlos Núñez és a brazil José Miguel eredeti partitúrája alapján születtek meg, és egy középkori galíciai-portugál világi daloskönyv változatlanul fennmaradt kottájára épülnek: ez Martín Codax nagyszerű dalciklusa, a „Vigo tengere”. A 13. századból származó hét dalban a költő mindig olyan nőket szólaltat meg, pontosabban szerelmes hajadonokat, akik szeretőjük távolléte miatt bánkódnak, vagy a kedvesük közelgő visszatértét várva örvendenek. A mielőbbi találkozás után epekedve időnként a tengert tartják barátjuknak, időnként az anyjukat, máskor pedig a barátok társaságát keresik. Vágyaik kielégítésére vagy éppen fűtésére fürödni mennek Vigo tengerének habjaiba.

Ennek a középkori trubadúr műnek a szövege inspirálta Rodrigo Pederneirast, hogy alkotásában alkalmazza a nyugalom és a felkorbácsolt hevesség váltakozásának elemeit, felidézze a hullámok csapkodását, valamint hogy a színpadon mutassa be, mivel jár, ha férfi és nő távol van egymástól. A koreográfiában megjelenik a szüntelen mozgás előre és hátra, valamint helyt kapnak még hullámzó, vagy a befejezetlenül maradt mozgáselemek is.