Egy civilizáció romjain tengôdô, életben maradásáért küzdô, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra.
Egy lány, kinek eleve rövid élet adatott, egy pillanatra boldognak érezheti magát, a szerelem minden rosszat elfeledtetô érzése elhiteti vele, hogy az élet más, szebb is lehet. De Fortuna csalfa és kegyetlen, nem törôdik a pillanat szépségével. A csalódások, örömök, félelmek megélésével mindannyian egyre többet tudnak meg önmagukról, sorsukról, lehetôségeikrôl, emberi mivoltukról.
Juronics Tamás A híres középkori versgyűjteményt Carl Orff (1895-1982) immár 65 éves kantátája tette korunkban különösen népszerűvé. Az antológia sokáig lappangott, csak 1803-ban került elô a benediktbeureni kolostor könyvtárából. S mivel a helység latin neve Bura Sancti Benedicti, innen ered a Carmina (dalok) szó után a Burana jelzô. Felfedeztetése után nem azonnal jelent meg - szabadszájúsága ezt még ama felvilágosult korban is megakadályozta - hanem csak fél évszázaddal késôbb.
Mi is ez a gyűjtemény? Középkori, latin nyelvű diákdalok nagy válogatása, melyben éppúgy megtalálhatók a szerelmi dalok, mint a moralizáló természetűek, a szatirikusak, mint a paródiák, s azok a versezetek, melyek talán a leghíresebbek: a kocsmai énekek, pompás bordalok, a világra fittyet hányás azóta is élô költôi mintái. Ó, Fortuna, hűtlen Luna, állhatatlan, csalfa Hold! Olykor megversz, olykor kedvelsz, nem jut hozzám bú és gond; Jöjj, Nap fénye, melegíts, aranyszínű, tiszta, új életet telepíts, jókedvet hozz vissza. Ifjak, lányok, asszonyok a szerelmet várják, és a földön mindenütt minden ember keresi a párját. Nézz már rám, ég a szám, ifjú szívem rád vár. Nem szán engem a világ, nem tart senki számon, mindhiába keresem, várom én a párom. Mindig árván él a lány. Jókedvére hol talál? Éjjel százszor könnyet ejt, bús sóhaj száll. Árva szíve társra vár. Mint bimbós rózsa, vár a szép leány. Új vágy ég szemén, sóhaj száll ajkán. Egy a sorsunk: nyögve hordunk mindent, mit bús végzet ád, s bajban, jajban, síró dalban visszavárunk, Fortunánk!