Versek, novellák, történetek, dalok, szomorúak és vidámak még a világ legborzalmasabb helyein is születnek. Ilyen hely volt Gulag, amely az ártatlan milliókat – köztük sok százezer magyart is elnyelő és megsemmisítő – szovjet munkatáborok gyűjtőneve. A táborokban született művészeti alkotásokat nevezi Hobo a „Gulag virágainak”.

S hogy miért foglalkozik Hobo a történelemnek ezzel a sötét korszakával?

– Néhány évvel ezelőtt Kozma Andrással, aki a Nemzeti Színház dramaturgja, elutaztunk, hogy megnézzük a Perm-36-os tábort – mesélte nemrég a Nemzeti Magazinnak adott interjúban Hobo. – Itt minden tárgy autentikus, minden megszólal. Nagyon megrázott egy ukrán költő, Vaszil Sztusz története. Volt a táborban egy ház, a Találkozások Háza, itt az elítélt évente két napot együtt lehetett a feleségével. Sztusz erre készülve hónapokon át tűhegyes ceruzával leírta a verseit, belebugyolálta egy nejlonzacskóba, jól leragasztotta, és lenyelte. Odabent a maga természetes útján előkerült, megtisztították, s utána a felesége nyelte le, mert semmit sem vihetett ki magával a lágerből. De van személyes indíttatásom is.

– Az elmúlt században nagyon sok tragikus dolog történt az országban. Az ezredforduló környékén a Ghymes zenekarral együttműködve a Don-kanyarban maradt katonák emlékére megírtam a Bakaballadát. Észre se vették, ami nem nagy baj, megesik. A holokausztot komoly művekben dolgozták fel világszerte és itthon, más magyar történelmi eseményekről is komoly, nagyszerű művek születtek, de a Gulagról alig valami. Karig Sára csodálatos versein, Eörsi István Gulag-dalain vagy Rózsás János megrázó visszaemlékezésein kívül nem sok mindent találtam az évek során. Szóval a téma elhanyagoltsága miatt is fogtam neki, hogy a Gulagról írjak, meg azért is, mert kommunista családból származom, így van némi érintettségem is.

Az előadás a második világháborúban a szovjetek által megszállt területen született fiú történetén és sorsán keresztül mutatja be a Gulag életének egy szeletét: az 1960-as években járunk, Brezsnyev idejében. A Perm-36-os lágerben november 7-i ünnepségre készülnek (a fiatalabbak kedvéért: ez volt Nagy Októberi Szocialista Forradalom napja). A rabokat felszólítják: szereplőként vagy szerzőként vegyenek részt a műsorban. Vagyis éltessék azt a rendszert, amely őket rabságban tartja – hátborzongató abszurditás. A kultúrfelelős és a tangóharmonikás egy barakkban tartja a szereplőválogatást, és itt folyik a beérkezett írások felolvasása, szelektálása, és szól a zene. Végül a díszelőadás is itt kezdődik el.

És megjelenik majd a színen a világtörténelem egyik tömeggyilkosa, Lenin is. Üvegkoporsójából lép elénk, hogy kinevethessük.