Varga-Huszti Máté színművész évek óta elkötelezett mentora a Nemzeti Dobogó növendékeinek. A tehetséggondozó műhelyben mozgalmasan teltek az elmúlt hónapok, az évad pedig ezúttal is különleges előadásokkal zárult. Az idei vizsgák nemcsak a tanítványoknak, hanem az oktatóknak is kihívást jelentettek.

Egy évad, két út

„Alapvetően három csoportban dolgoztunk a múlt évben, de idén úgy alakítottuk ki a struktúrát, hogy két erős és működőképes csoportdinamikát alakítsunk ki” – meséli Varga-Huszti Máté. Az egyik társulat az Abigél című musical egyfelvonásos változatán dolgozott, míg a másik egy sokkal komplexebb feladatot kapott, méghozzá a Koldusopera színre vitelét. Utóbbi előadás az Opera 300 forintból címet kapta, mert a színművész újrafordította a művet az első angol nyelvű változatot alapul véve.

Az Abigél kiválasztásában és megvalósításában Máté felesége, Szabó Dorottya színművész – vagy ahogyan mindenki szólítja, Dodó – volt az alkotótársa. „Itt leginkább az volt a célunk, hogy megismerjék a fiatalok a zenés műfaj sajátosságait. A musical feldolgozása során nemcsak énekesi és színészi, hanem mozgásbeli határaikat is feszegethették. Zeneileg Monos M. Franciska, a teátrum énekkari művésze adott nekik erős felkészítést. A koreográfiákat Dodó készítette, aki különösen sok időt töltött a zenés csoporttal. A szövegkönyvet is ő húzta meg készre, én pedig színpadra állítottam az előadást.”

Brecht mint beavatás

A másik csoport munkája már egy egészen más színházi világba vezetett. „A Koldusopera választása félig-meddig önző szándék is volt részemről” – vallja be Varga-Huszti Máté. „Úgy éreztem, hogy ennek a csapatnak – ami idén ebben a felállásban talán utoljára dolgozott együtt – meg kell koronázni a munkáját. Brecht pedig számomra bizonyos értelemben a színházművészet magasiskolája.” 

A darab rendkívüli kihívást jelent még tapasztalt színészek számára is a komplex karaktereknek és a bonyolult szimbólumrendszernek köszönhetően. Éppen ezért igazi mélyvíz volt a fiataloknak. „A célom az volt, hogy megismertessem őket egy olyan színházi nyelvvel, ami túlmutat a komfortzónán. Hogy megérezzék, olyan mély bugyrai és olyan hatalmas magaslatai is vannak a színháznak, ahol csak teljes odaadással lehet létezni. Büszke vagyok a végeredményre, és azt hiszem, hogy egy képességeiket felülmúló és minden várakozáson túlmutató eredmény született belőle. Ráadásul mindenki kettő szerepet játszik az előadásban, ami tovább nehezítette a dolgukat.” 

A vizsga azonban nemcsak a növendékeknek, de Varga-Huszti Máténak is megmérettetés volt. „Le akartam vizsgáztatni magam abból, hogy rendezőként elbírok-e egy ilyen összetett és nehéz játékmódot követelő darabbal” – árulta el a színművész, akinek ez a visszajelzések alapján nagyszerűen sikerült. A kollégák és a nézők dicsérő szavai, a növendékek teljesítménye és az előadás színvonala mind igazolták, hogy nemcsak elbírt Máté a feladattal, hanem új távlatokat is nyitott számára ez a munka. 

Csapatmunka és bizalom

A produkció zenei vezetője Mátyási Áron volt, a háttérmunkát pedig egy már összeszokott csapat segítette. Konyári Tamás, a produkciós tárak vezetője, Maulis Máté, a világosítótár vezetője, Pelle László, a hangtár munkatársa, valamint a színház minden tárának és varrodáinak támogatása nélkülözhetetlen volt. Az egyik legfontosabb belső motor pedig Lakatos Máté színművész volt. „A Koldusopera egyik meghatározó belső dinamójaként állt mellettünk. Virtuóz színészi eszköztárral rendelkezik, rengeteg energiát és ötletet hozott a csapatba, és a háttérmunkában is kulcsszerepet vállalt.” 

Máté szerint egy igazán rendkívüli dinamika működik a dobogósok között. „Évről évre bebizonyítják, hogy nem lehet őket lebecsülni. Végtelen energiájuk van. Amikor hullafáradtan érkeznek meg, akkor is képesek egy olyan elképesztő koncentrációra és fegyelemre, ami igazán lenyűgöző. Kialakult közöttünk egy kölcsönös bizalom. Ők elhiszik, hogy amit ki akarok belőlük hozni, az a legjobb, én pedig elhiszem, hogy meg is tudják csinálni teljes odaadással.”

A színművész szerint a Nemzeti Dobogó egy különleges közeg. „Számomra ez egy biztonságos környezet. Egy intim tér, ahol nincs telefon, nincs zaj, csak figyelem, koncentráció és alkotás. Látni, hogy van egy maroknyi fiatal, aki fáklyát tart ebben a sokszor torz és álságos világban. Ez szerintem varázslatos. Kreatív emberként úgy érzem, ez egy védőháló, egy szabad műhely, ahol kipróbálhatom azt a színházi nyelvet, amit használni szeretnék.”