A velencei kalmár olyan vígjáték, amely Uzsora és Barátság, Bosszú és Megbocsátás, Diszharmónia és Harmónia derűsen feloldódó küzdelméről szól. (...) Tündérjaték, sötét komédia, morális példázat vagy commedia dell’arte? Öntudatlanul gyűlt fel Shakespeare-ben a nyersanyag, csak a jelenetszövő színpadi mester tudatos. De a mesterség tudója egyben költő, s az átvarázsolt nyersanyag még akkoris az élet teljességét tükrözi, amikor nem kivánja, hogy túl komolyan vegyük. Cs. Szabó László: Velencei uzsora, belmonti muzsika, in. Shakespeare. Esszék.

 

Az előadás egy modern technológiájú, hideg világban játszódik, ahol kontrasztként óriási szenvedélyek vannak. Szenvedélyek, melyek elsősorban a nárcizmus, önzés és egoizmus felé mutatnak. Ugyanakkor a szereplők különböző értelemben foglyai is valaminek.

Itt senki nem választja azt, hogy mindenről lemond, és nem érdekli a pénz. Mindenki az érdekei szerint cselekszik, egy bonyolult érdekhálózat és szövetség működtet mindent. Természetesen minden szereplőben vannak erős, tiszta érzelmek, van szex, szerelem, erotika. De a szereplők nem eszerint választanak. Csak pillanatnyilag gondolják úgy, hogy ez fontosabb. Az önzés és önös érdekek szólnak bele mindenbe. Ebből rettenetesen kegyetlen színházat lehet létrehozni. Amiben persze vannak vígjátéki elemek, komikus szituációk, de alapjáraton egy kegyetlen és mohó hajsza az „öröklétért”, túlélésért vagy a boldogságért.

Tompa Gábor