Szícilia szigetén van valahol egy szegény kis falu, ahol mindenki mindenkit ismer, a szomszédok együtt töltik mindennapjaikat, együtt dolgoznak, életükben meghatározó a közösség véleménye, nincsenek titkok, örülnek, ha munkához jutnak, de a lehetőségeik korlátozottak. Mindenki viseli a saját keresztjét, próbál harcolni a szegénység ellen, amely minden jótól megfosztja az embereket. A gyerekkori szerelmeket tönkreteszi a szükség, a szerencsétlen házasság, az örökös nélküli vagyon, az irigység, a bosszú és a szenvedés.



Ebben a környezetben él Liolà, a jóképű, dalos kedvű, életerős fiatalember. Életkedve, akárcsak Dionüszoszé, a föld megfékezhetetlen, buja bőségével függ össze, a termékenységet biztosító nedvességgel, a fákkal, a szőlővel. A faluban epekednek érte a lányok, de bohém természete és vagyontalansága miatt mégse őt választanák férjüknek. A dalával mindenkit felvidít, állandó jókedvét maga a természet táplálja, amelytől már a falubeliek többnyire elszakadtak, így a Liola életkedve is tragikomikussá válik, mert ha kötelességből feleségül is venné Tuzzát, abban már nem hajlandó segédkezni a lánynak és anyjának, hogy a vagyon miatt tönkretegyék valaki életét. Az ármánykodásuk kudarcba fúl és lelepleződik az egész falu előtt. A keserű iróniában és meglepő fordulatokban bővelkedő helyzetek az ösztönök és a konvenciók pirandellói konfliktusában csúcsosodnak ki.