A Penthesileia dedikációja
„Gyöngéd szívnek ajánlva! Kutyákkal tépeti őt szét,
Kit szeret, és csontig rágja le, úgy eszi meg.”

(Heinrich von Kleist: Epigrammák)


„Berlini tartózkodásod alatt egy másik barátnővel cseréltelek föl; de, ha ez megvigasztal, nem egy olyannal, aki velem élni, hanem olyannal, aki érezve, hogy hozzá éppoly kevéssé lennék hű, mint hozzád, meghalni akar velem. Többet e nővel való viszonyom nem enged mondanom. Csak annyit tudj, hogy lelkem a lelkétől megérintve egészen megérett a halálra; hogy benne az emberi természet minden csodáját megtaláltam, és hogy azért halok meg, mert ezen a földön már nincs mit tanulnom, nincs mit elnyernem. Élj boldogan! Te vagy az egyetlen ezen a földön, akit szeretnék viszontlátni odaát. Hogy Ulrikét is? igen nem, nem igen: ez az ő saját érzésétől függ. Azt hiszem, ő nem értette meg az önfeláldozás művészetét, hogy azért, amit az ember szeret, mindent kockára tegyen és elmenjen a legvégsőkig: hogy ez a legüdvözítőbb dolog a földön, hogy ez maga a menny, ha igaz az, hogy ott öröm és boldogság uralkodik. Adieu!”