A rádióban hallottam két éve egy riportot: Hany Istók legendájáról beszéltek, akit a Király-tó lápjában, Kapuvár környékén találtak a 18. században. Megragadott a talált fiú története – mondja az Éden földön zenéjét és szövegét író Szarka Tamás, a Ghymes zenekar alapító tagja. – A talált gyermek motívuma a világ szinte minden táján felbukkan: egyik legismertebb Romulus és Remus mítosza. A csoda ezekben, hogy az ember valójában mi mindenre képes. Istók is hosszú éveken keresztül megélt kint a lápban, ruha nélkül. Állítólag hódok nevelték, és a hódvárban meleg van télen is. A lápot egyébként, ezt az édenkertet a múlt század ötvenes éveiben lecsapolták, és ez a csodálatos flóra és fauna megszűnt, egyik pillanatról a másikra. Annyi csavart tettem a darabba, hogy mi ennek a lápnak a nyelvét értjük – Istókot és a barátait: a kócsagot, a sast és a farkast. A második felvonásbeli világot, a civilizációt, az embereket, akik majd lecsapolják ezt az édenkertet, már nem értjük, ezért a várkapitány és köre egy halandzsa nyelvet beszél.

– Az Éden földön meséje a civilizáció és a természet összecsapásáról szól. A mai gyerekeket olyan vizuális ingerek érik, hogy az ember beleszédül, és ez óriási kihívás a színház számára – magyarázza Bozsik Yvette rendező-koreográfus, aki több mesét vitt már színre (Rozsda lovag és a kísértet, Csillagokkal táncoló kojot, Péter és a farkas). Szándéka szerint a mozgással és a látvánnyal most leginkább a fantasy műfajához közelítő világ varázsolódik a színpadra.

– Az első felvonásban azt az érzetet kell keltenünk, mintha a természetet szemlélnénk. A szakralitás, az ősszimbólumok megjelenése fontos. Az állatok „esszenciáját” kell megragadnunk, nem lehet a mozdulataik puszta utánzásával megjeleníteni őket, fel kell tárni a bennük lévő költészetet. Próbáljuk az utánozhatatlant utánozni, végeredményben az egész táncművészet ezen alapszik. A második felvonásban jelenik meg a civilizáció, amit az eredeti történetben még egy vár testesített meg, az előadásunkban pedig egyfajta cyber-világként lesz jelen. Ez Istók számára, aki a természetben nőtt fel, idegen és félelmetes.

– Mi az édenből jövünk, nem a civilizációból – hangsúlyozza Szarka Tamás –, gyökereinkben a természet részei vagyunk. Amikor elkezdtem foglalkozni a témával, elkezdtem hallani, ahogy rengeteg madár énekel. Meggyőződésem, hogy itt a Nemzetiben a plüss-székek között érdekesen fog hangzani ez a „zenekar”: a madarak és a vízi állatok csodálatos éneke.

Rideg Zsófia