„Öregkoromba kezdtem ezt a verset,

Ezerkilencszáznegyvennégybe volt,

Förtelmes év! Az ország haldokolt,

Jöttek reá vad, égető keservek.”

Így kezdi Heltai Jenő – eddig kiadatlan – ostromnaplóját, majd folytatja:

„Ezek a kusza följegyzések napról-napra íródtak lakásokban és pincékben, óvó- és illemhelyeken, kórházban, börtönben, menekülés és bujkálás közben.”

Heltai beszámol a hétköznapi borzalmakról, és bár megjárta a csillagos házakat és a Gestapo börtönét, mégis bájos humorral és öniróniával mesél, anekdotázik. Felidézi ifjúságát, a boldog békeidők Budapestjét, elhangzanak korabeli sanzonok és a János vitéz dalaiból is néhány (a zongoránál Darvas Ferenc).

Emlékezni kell és nem szabad felejteni, állapítja meg, bár „unokáink nem fogják ezt a kort megérteni”.