Szergej Maszlobojscsikov 1957-ben született Kijevben. A Kijevi Művészeti Akadémia grafikus szakán 1981-ben, a moszkvai Felsőfokú Forgatókönyvírói és Rendezői kurzuson pedig 1989-ben végzett. Film- és színházi rendezőként, forgatókönyvíróként, televíziós rendezőként, díszlet- és jelmeztervezőként, grafikusként és festőként dolgozik.

A darab rendezője Szergej Maszlobojscsikov, aki már több sikeres előadást mutatott be korábban a Gyulai Várszínházban. Őt kérdeztük az idei bemutatójáról, A vihar című darabról.
– Milyen a viszonya a Gyulai Várszínházzal? Milyen előadásokat rendezett eddig Gyulán?
– A Gyulai Várszínházzal régi együttműködés köt össze. 2004-ben Szentivánéji álmot rendeztem itt az Új Színházzal együtt, amellyel később megjártuk a világot, több Shakespeare-fesztiválon voltunk vele: Neussban, Gdanskban és Craiován. Aztán pedig 2010-ben Shakespeare: A makrancos hölgy című darabja következett, a debreceni Csokonai Színházzal, amelyben a két főszereplőt, hasonlóan jelenlegi bemutatóhoz, Szűcs Nelli és Trill Zsolt játszotta.
– Hogyan történt meg az idei felkérés? Mi döntött a darab elvállalásában?
– A felkérésben biztosan szerepet játszott az a tény, hogy A vihar című művet megrendeztem már 2010-ben, a kijevi Iván Frankó Színházban. Azonban a mostani előadás jócskán eltér majd az ukrántól, s nemcsak azzal, hogy Prosperót egy színésznő játssza, hanem más szálakon is, például a jellemek értelmezésében is.
– Ennek a rendezésnek az az újdonsága, hogy a főhős, Prospero szerepét Szűcs Nelli fogja eljátszani. Azaz a sziget varázslója helyett ezúttal egy varázslónőt láthat majd a közönség. Mi volt a rendezői szándék? Hogyan lett a darab főhőséből, Prosperóból, a sziget varázslójából egyszerre varázslónő (Prospera)?
– Talán a szüzséből magából nőtt ki, az érzésből, hogy ebben a történetben egy gyenge és törékeny világ meg akarja védeni a maga elsőszülött jogát a durva és kegyetlen világgal szemben.
– Mennyiben tér el ez az előadás az eredeti műtől?
– A Shakespeare darabjai egy roppant tág világot tárnak elénk, és mindegyikük rengeteg lehetőséget nyújt a legkülönfélébb témák kibogozásához. Vagyis ezek a témák valóságosak, olyasmik, ami eleve benne vannak a darabban. S ebben az értelemben vélhetjük úgy, hogy egyáltalán nem térünk el az eredeti műtől, pusztán meglátjuk benne azt, ami megadatik nekünk.