Volt ahol volt, egyszer volt ugyan, de volt: egy király, aki nagyon sokat tüsszentett. S ha már tüsszentett, elvárta, hogy az összes alattvalója, az egész királyi udvar, sőt, az egész birodalom egyszerre kívánja "Adj Isten egészség..." Nem! Nem, ez így nem igaz! Mert ez a mese nem itt kezdődik, hanem még jóval ennek előtte! No még egyszer!



Volt ahol volt, egyszer volt ugyan, de volt: három királytalan bolond.  Három bolond király nélkül. Tán egy király bolond nélkül. A király, aki félt a náthától. Na, ez így volt. Mert bizony annyira félt tőle, hogy mindenkit börtönbe vetett, aki csak egyet is tüsszentett. De a nátha nem nézi, ki király, ki koldus, egy szép téli reggelen a mi királyunkat is utolérte, és ha már utolérte, hát jó sokáig nem is hagyta.  Zengett az egész birodalomban a HAPCI és az ADJ ISTEN EGÉSZSÉGÉRE. Még dalt is írtak ezzel a szöveggel, mindenki üvöltözött és harsogott, hogy a királyból a náthát valahogy kirekesszék. Mindenki, kivéve egy juhászlegényt. Makacs királyunk, még makacsabb náthával, no de ennél sokkal makacsabb juhászlegénnyel állt szemben,  ment bizony a versengés életre-halálra a náthás király és az eszes juhászlegény között. Volt ott három próbatétel, királylánynak egész keze, fél ország, és tengernyi zsebkendő. A mese vége pedig mi lehet más: természetes győzött... a nátha! Hapci! Hogy miért? Hapci! Majd kiderül, Hapci király birodalmában!