Újabb magyarországi ősbemutatóra kerül sor a szolnoki Szigligeti Színházban április 4-én Federico Fellini világhírű filmjének felejthetetlen meséje végre magyar színpadon is látható Kiss József átiratáb. A történet a huszadik század közepének Olaszországában játszódik, ahol a kis falvak között utazgató, durva vándor-mutatványos, Zampano, és az őt hűségesen követő fiatal leány, Gelsomina megható meséjének lehetünk tanúi. Az előadás két egyszerű ember sorsán keresztül a legfontosabb dolgokról beszél.

A három szereplőre (Zampano, Gelsomina és a Bolond) koncentráló dráma három kulcsfogalom – szeretet, áldozat és megváltás – köré épül. Mind a filmben, mind az előadásban kiemelkedő jelentőséget kapott a zene is, a Nino Rota által komponált híres főmotívum. Az előadás – a film szellemiségét követve – szintén az alapkérdésekről, a szeretetről, a hűségről, az áldozatról beszél és arról, hogy az ember élete az utolsó pillanatban is irányt válthat, mindig van remény a megváltásra.

A szövegkönyv elsősorban a film szövegét veszi alapul, de a szerző és rendező Kiss József a speciális filmformanyelvi megoldásokat is igyekezett megtartani, és a színház nyelvére, illetve verbális megoldásokra lefordítani. A cirkuszi világ hangulatát például a keretjáték és a közjátékokként beékelt (némafilmes- pantomimikus jellegű) bohócszámok teremtik meg.

Kiss József Fellini önéletírásaiból is kölcsönvett történeteket, színes epizódokat, amelyek segítik a karakterek színesebb, összetettebb bemutatását, a szereplők közötti viszonyok bonyolultságának érzékeltetését.

Zampano az utcai artista, erőművész társat keres Rosa helyébe, aki nemrégiben meghalt. Felkeresi Rosa családját, és a legnagyobb leányt, Gelsominát vásárolja meg, aki szó nélkül elmegy Zampanóval. A férfi kegyetlenül bánik vele, úgy kezeli, mint egy állatot. Gelsomina szökni próbál, de nem jár sikerrel. Végül úgy dönt, hogy a vándormutatványos mellett marad, amikor a férfi agyonüti a Bolondot, a kötéltáncost. A lány beleőrül a gyilkosságba, ezért Zampano elhagyja őt. Gelsominát – mint azt később Zampano megtudja - befogadja egy család, ott él egészen haláláig, ám soha többet nem szólal meg, csak dúdolja a megölt cirkuszista szomorú nótáját. Zampanóban így csak évek múltán szólal meg a lelkiismeret, és összeroppan, amikor rájön, mit tett a lánnyal. A férfi iszonyú megrázkódtatáson esik át, megtisztítja a tragédia, és lehetőséget kap egy új és tartalmasabb életre.

A Gelsominát alakító Jankovics Annának ez az első főszerepe. „Talán azt szeretem a legjobban ebben a darabban, hogy egyszerűen szól komoly dolgokról, egyszerű a történet és a figurák, mégis a legvégső kérdéseket feszegeti a történet.” Gelsomina olyan mint egy gyerek, mindenre rácsodálkozik, rákérdez, hirtelen változik a hangulata, hol játékos és vidám, hol szomorú, elkeseredett. „Ez a legnehezebb a szereppel kapcsolatban: nagyon gyorsan kell váltani a különböző hangulatok között” – mondja a színésznő.

Zampano szerepében ifj. Jászai Lászlót és Molnár Lászlót láthatjuk. Ifj. Jászai László számára mérföldkő ez a szerep, „nagy megtiszteltetés, hogy először játszhatom ezt a figurát Magyarországon”. Zampano állati szinten él, napról-napra küzd a megélhetéséért, és elfojt magában minden érzelmet a túlélés érdekében. „Én egy érzelmes ember vagyok, ezért nekem komoly feladat, hogy minél többet visszafogjak ezekből az érzelmekből, egészen a darab végéig…”
Molnár László szerint Zampano nagyon szabad ember, aki keresi a boldogságot, ám olyan társadalomban él, amely lehetetlenné teszi a boldog életet. „Zampano semmitől sem fél, ez egy csodálatra méltó tulajdonság a mai világban” – teszi hozzá a művész.

A film világhírűvé tette rendezőjét, ám annak idején sok támadásban is részesült: egyes kritikusok a neorealizmus elárulásaként értékelték, sokan szentimentálisnak, érzelgősnek tartották Fellinit. Ez a mű ugyanis nem az észnek, hanem a szívnek szól. Fellini azonban nem törődött a kritikusaival. A történetet most színpadra állító Kiss József szerint vállalni kell Fellini örökségét, különösen egy olyan válságos időszakban, amikor az örök értékekről egyre inkább megfeledkeznek.

„Kezdetben a film vásári látványosság volt,
én pedig még mindig egy kicsit annak látom”
(Federico Fellini)