A SZÍN(ÉSZ)NŐK valójában nem egy előadás. Körülbelül 100 perc az életünkből, amikor együtt táncolunk, sírunk és énekelünk mindannyiunkért akik  színházban és a színházért élünk - az értékekért, hagyományokért, hierarchiákért, előítéletekért, amelyek meghatározzák és meghatároznak minket. A SZÍN(ÉSZ)NŐK úgy jön létre, mindig újra, hogy megkérdőjelezzük személyes nézőpontunkat a színészetről és a színházról, de szembenézünk saját személyiségünkkel, egónkkal, beteljesült és beteljesületlen álmainkkal, csalódásainkkal és büszkeségeinkkel. Az öröm megosztása, sok humor, egymás iránti törődés, önátadás, őszinteség, radikális kiszolgáltatottság,  az SZÍN(ÉSZ)NŐK - miközben mindezt megteremti - egy kevésbé kegyetlen és együttérző világért könyörög. Egy világért, ahol kedvesen bánunk az emberekkel.

A SZÍN(ÉSZ)NŐK kollektív nyitott színházi előadás olyan jellemzőkkel rendelkezik, amelyek valóban egyedülállóvá teszik. Igazsága a színésznők és színészek döntéséből fakad, hogy dramatizálják munkájukat és élettapasztalataikat, eredményessége pedig tehetségükből, abból, ahogyan élményeiket rendkívül pontosan felépített, pontos és szellemes kis drámákká alakítják, amelyek túlmutatnak az életrajzi textualitáson. és igénytelen brutalitásukkal a kontextualitást és a transzindividualitást artikulálják - a (kulturális) rendszer kritikájaként. A színésznők és színészek sohasem a rendszer áldozatai, ellenkezőleg - hisztrionikus vitalizmusukkal, színészi tehetségükkel, intelligenciájukkal és elemző-, artikulációs és improvizációs képességükkel láthatóvá teszik a különféle színházi és egzisztenciális szituációk ellentmondásait -, a mi valódi arcunkat (ami fontos!) moralizálás nélkül. A SZÍN(ÉSZ)NŐK című előadás mindent tartalmaz, ami a színház jövőjéhez szükséges: tudatosan szemléli saját létezését, viccet csinál belőle, és önelbeszéléssé alakítja, amelyben többek között az emberi munka is a tesztoszteron-instrumentalizáción kívül jön létre. Előadók, akiktől elvárják, hogy a tekintélyelvű maszkulinizált (művészi) vágyat szolgálják ki. A SZÍN(ÉSZ)NŐK című műsor kollektívája tudja, hogy nincs művészet, ha tekintélyelvű hatalom vezeti.