Sodró színpadi mix találkozásokról, rigolyákról, előítéletekről. Arról, hogy nem vagyunk olyan különlegesek, mint hisszük, és ez nem baj.

Kilépünk az ajtón. Minden nap egy expedíció. Nézzük az embereket, ahogy magukba zárva hordozzák történetüket.

A próbafolyamat egy része a próbateremben, a másik köztereken, például a Moszkva téren folyt. Az alkotók alaposan megfigyelték a tereket, az ott megforduló embereket. Az előadás egypercnyi köztéri szemlélődés megnyújtott, elmélyített, magunkra vonatkoztatott olvasata. Az öt szereplő személyes története úgy mixelődik össze a járókelők történeteivel, ahogy egy DJ keveri a hangsávokat.

Keressük önmagunkat a tömegben. Tudjuk, hogy nemcsak szemtanúi vagyunk a változásnak, hanem részesei is. Minden rajtunk múlik. Let's dance.

Az előadás a közhelyen túli közös helyet keresi, hogy hogyan kerülhetünk közelebb egy másik ember megértéséhez a saját történetünkön keresztül. Az alkotók mindezt táncos és szöveges formában, humorral és öniróniával, egyszerre hiperrealista és absztrakt stílusban fogalmazzák meg, élőben kevert zenével, DJ közreműködésével. A nézők könnyen magukra ismerhetnek a gesztusokban, a mozdulatokban és a történetekben, akárcsak egy pop dalban.

A Nem emlékszem, hogy így neveltek volna folytatásaként Ardai Petra (Space Színház) és a Tünet Együttes magukat nem kímélve folytatják az egyén és a közösség kapcsolatának feltérképezését. Mi az, hogy értékrend? Hogyan kerülhetjük el a közönyt?

A Közhely című előadás személyes történeteken keresztül tesz fel kérdéseket a világról. A nézők könnyen felismerik magukat a gesztusokban, mozdulatokban és történetekben, pont úgy, ahogy egy pop dalban. Az előadás megmutatja a közhelyeket és - ezáltal - túllép rajtuk.