A favágó gyerekeit, Tiltilt és Mitilt, karácsony éjszakáján meglátogatja az Alkonyi Tündér. A boldogságot jelentõ kék madarat keresi beteg unokája számára. A gyerekek segítségét kéri. Õ is segít, szemfelnyitó gyémántja hatására életre kelnek a tárgyak - kipattannak szigorú kérgükbõl és lelküket mutatják. A Víz ragyogó, síró lány, a Cukor édeskés, mosolygó alak, a Kenyér puffogó, önérzetes férfi. A Fák, az Állatok öntudatra ébrednek. A hallgatásra kárhoztatott Kutya és Macska szavakba foglalhatja érzéseit. A Tündér és a megelevenedett Dolgok és Lények kíséretében Tiltil - Börcsök Enikõ - és Mitil - Venczel Vera elindulnak, hogy felnyitott szemmel még egyszer bejárják azt az utat, amelynek egyszer már a végéig jutottak. Járnak halott nagyszüleiknél az Emlékek Országában, az Éjszaka Birodalmában a halállal viaskodnak. Találkoznak a bosszúra készülõ Fákkal és Állatokkal. A temetõbõl szemük láttára eltûnnek a halottak, és minden az élet diadaláról beszél. Megismerkednek a látható és láthatatlan Boldogságokkal. A Jövõ Birodalmában látják az életre készülõdést. Többször is látni vélték a kék madarat, de amikor megfogták, elváltozott a színe, megdöglött, elröpült, vagy éppen megfeledkeztek róla. Az út végén búcsúzni kell a Dolgok és Lények lelkétõl - visszamennek a Csöndbe. A gyerekek felébrednek, a kezükbõl kiröppen az otthoni kék madár. De már mindent szebbnek látnak, mint azelõtt.
Miért repült el? Hová repült?

Maurice Maeterlinck (1862-1949) francia nyelven író, Nobel-díjas belga-flamand költõ láthatatlan fõszereplõje az Idõ. Az a nagyon kicsi idõ, ami élnünk adatott, és az a beláthatatlan, ami elõtte és utána van. A mese szabad átjárást enged múlt és jövõ, a már és még nem élõk tartományai között. Ébrenlét-álom, élet-halál, valóság-képzelet, gyerekkor-öregkor mezsgyéjén mozog. Hõsei bejárnak egy utat. Elõre mennek? Visszafele? Mindenesetre látni tanulnak. Tapasztalatokat szereznek. Vagy tapasztalataik birtokában visszatekintenek? Nem kell eldönteni.