Hírek

A versenyprogram mellett a fesztiválra két díszelőadást hívtak meg: Andrei Șerban rendezésében A doktort tekinthetik meg a résztvevők a Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának előadásában, valamint a Kis Domonkos Márk rendezte Szemet szemért című darabot mutatja be a Déryné Társulat.
A Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ színháztermében, a Zsinagógában és a Refi Színpadon – az elmúlt évekhez hasonlóan – 2023-ban is számos színházi csemege várja a fesztiválozókat. A versenyprogramot minden nap szakmai beszélgetések kísérik, ahol a társulatok tagjai, a színházi szakemberek, a színház iránt érdeklődők és természetesen a zsűritagok beszélgetnek az előző napi előadásokról.
A 2015/2016-os színházi évadtól kezdődően a versenyprogramba bekerülő előadásokat Balogh Tibor, a fesztivál művészeti tanácsadójának javaslatai alapján hívják meg. A dramaturg, színházi szakíró az idei évadban éppen hetedszer utazta be a Kárpát-medencét, hogy szakmai meglátásaival, tanácsaival elősegítse a kisvárdai színházi találkozó soron következő programjának kialakulását.
A versenyprogramban többek között láthatjuk a tavalyi fődíjas társulatot: a nagyváradi Szigligeti Színház a Figaro házassága, avagy egy őrült nap című előadását Botos Bálint rendezte. Versenyzik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a Részegek című produkciójával, valamint a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a különleges képvilágú Oxigén előadással, Pálffy Tibor rendezésében. Martin McDonagh Leenane szépe című drámáját Barabás Árpád vitte színre a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatától ezúttal ez a produkció nyert meghívást. (Teljes program alább.)
Az idei, egyhetes workshopot Bélai Marcel és Kozma Gábor Viktor tartja. A Viewpoints improvizációs technikát ismertetik meg a résztvevőkkel. Június 12-ig jelentkezhetnek azok, akik tanulmányaikat valamilyen színházi képzésben folytatják. Részletek a színház honlapján.
Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház
Ahogyan minden évben, a versenyprogram mellett szórakoztató, könnyed, ám igényes előadások is láthatók, amelyek önfeledt kikapcsolódást ígérnek a nyári estéken. A fesztivál szervezői bíznak abban, hogy a sokszínűen gazdag kínálatból minden korosztály – legyenek bár a fesztiválra érkező családok, illetve fiatalabb, vagy örökifjú baráti társaságok – megtalálja a hozzá közel álló, derűre hangoló vagy éppen közös gondolkodásra ösztönző előadásokat.
-
Művészek írták
Abszurd királyság
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon. -
Interjúk
„Az emberközpontú, emberséges színházban hiszek”
Bandi András Zsolt. A huncut-mosolyú, kócos szemöldökű, a vérprofi, a maximalista, az igazi nagy tehetségű színész, s az igazán emberséges ember, akinek mindenkihez van pár kedves szava, vagy egy humoros beköpése. Szerda Zsófi -
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György