Hírek

A kerekasztal-beszélgetés lehetőséget biztosít megemlékezni Janovics Jenő jelentős munkásságáról és életéről, illetve sor kerül a Janovics Jenő – Egy élet a magyar kultúra szolgálatában, a színháztól a mozivászonig című könyv bemutatójára is. Az esemény házigazdája Tompa Gábor, résztvevők: Bartha Katalin Ágnes, Zágoni Bálint, Salat Zakariás Erzsébet, Ferenczi Szilárd.
„(…) Jelen kötet célja, hogy segítsen abban, hogy Magyarországon is jobban megismerjék Janovics Jenőt, hiszen „teljesítménye joggal emeli minden idők egyik legnagyobb közép-európai kulturális szervezőjévé, aki a színháztól a filmvászonig fáradhatatlan szorgalommal és példamutató alázattal szolgálta a magyar kultúra ügyét”. – dr. Kollarik Tamás szerző-szerkesztő és dr. Takó Sándor kiadó.
A kötetet dr. Kollarik Tamás és Zágoni Bálint szerkesztette, felelős kiadó: Takó Sándor.
„Janovics Jenő a Kolozsvári Magyar Színház történetének egyik legmarkánsabb egyénisége volt. Jelentős színészi és kimagasló rendezői tevékenysége mellett 28 évig volt a színház vezetője. Igazgatói éveinek kezdetén két színházépülettel gazdagodott Kolozsvár: 1906-ban avatták a Hunyadi téri színházat, majd 1910-ben a sétatéri színházi épületét, a kolozsvári magyar színjátszás második és harmadik hajlékát. Építő-teremtő-alkotó tehetségét a filmgyártás területén is sikeresen kamatoztatta: ő volt a magyar némafilmgyártás erdélyi úttörője. 1913-ban forgatta az első némafilmet Kolozsváron, majd 1920-ig ötvennel több film létrejötte fűződött a nevéhez. Szcenáriumíró, rendező és filmszínész is volt, mint ahogyan a színházigazgatás és az igen eredményes színházszervezés mellett nagyon modern szemléletű rendező, színész, kritikus, színháztörténész és színházelméleti szakember. Életútja során – mint általában minden alkotó és újat kereső ember életében – váltakoztak a kimagasló sikerek és a hullámvölgyek.” – részlet Zakariás Erzsébet könyvben szereplő írásából.
Az esemény mindenki számára nyilvános, előzetes regisztráció nem szükséges
-
Művészek írták
Abszurd királyság
A Műcsarnok abban a reményben vette fel idei programjába az Übü király drámához köthető, élményszerű ugyanakkor informatív tárlatát, hogy az a kánont szélesíti és bizonnyal „művészetet művészettel csináló” kiállítás. Új kutatásokat prezentál: látványos módon. -
Interjúk
„Az emberközpontú, emberséges színházban hiszek”
Bandi András Zsolt. A huncut-mosolyú, kócos szemöldökű, a vérprofi, a maximalista, az igazi nagy tehetségű színész, s az igazán emberséges ember, akinek mindenkihez van pár kedves szava, vagy egy humoros beköpése. Szerda Zsófi -
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György