Hírek
Nem csupán ismeretterjesztőként kíván szolgálni a legújabb Kecskemétről szóló kiadvány: a könyv, amiről a bemutatója óta mindenki beszél, az akvarell könnyed stílusát megtartva, eddig még nem hallott, vagy ezúttal egészen más hangulatban elmesélt történetek bemutatásával kíván valódi útitárs lenni a mindennapokban, s igyekszik élettel megtölteni a város ikonikus, vagy éppen kevésbé ismert helyszíneit. A kötetbe a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház varázslatos téli akvarell-képe, valamint a kamaraszínház is bekerült egy-egy történettel, ami az egyik szerző, Sárdi Barbara szívének különösen kedves, hiszen ő közel három éve a teátrum marketingvezetője.
A Kecskemét, történetek, akvarellek című könyv szerzőhármasa attól igazán különleges, hogy egészen más nézőpontok szerint szemlélik a várost: Pajkó Andrea – az ötletgazda – tősgyökeres kecskemétiként, Mészáros Marianna egy valódi művész szemén át, míg Sárdi Barbara mindössze szűk egy évtized tapasztalatával meséli a hírös város történeteit.
Az alkotók a szerdai könyvbemutatón elárulták: hosszú évekkel ezelőtt született gondolat ihlette a most kiadott kötetet, a megvalósítást alapos és sokoldalú kutatómunka előzte meg. A negyvennégy helyszínt felsorakoztató könyvnek többek között ifj. Gyergyádesz László művészettörténészi írásai jelentették a fő forrását – ő maga köszöntötte a közönséget a Pávás teremben tartott eseményen. A szerzőkkel Tóth Anna idegenvezető, a Séramóra Sétairoda egyik alapítója beszélgetett.
Mint azt Pajkó Andrea elárulta: az ő ötlete nyomán indult útjára az alkotói folyamat, amelynek apropóját Mészáros Marianna El Camino-útinaplói adták. „Néhány évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem a kiadvány ötlete. Mariannával minden hónapban találkozunk az általam szervezett Trendalelke Vállalkozónői Reggeli című eseményen, és miután a közösségi médiában láttam az utazásairól szóló akvarell-útinaplókat, megkértem, hogy hozza el őket az egyik ilyen alkalomra. Hatalmas ováció fogadta, és engem is lenyűgözött. Azonnal éreztem, hogy nekünk ezzel dolgunk van, és felvetettem: készítsünk egy hasonlót Kecskemétről!” – idézte fel az első momentumokat az eredetileg turisztikai szakember. Hangsúlyozta: számára mindenkori szívügy a város turizmusa, azzal azonban sosem számolt, hogy könyvkiadásra adja a fejét.
Erre még Mészáros Marianna sem gondolt, annak ellenére, hogy jóformán mindent, amit utazásai és hétköznapjai során tapasztal, lefest – korábban rézkarcokkal foglalkozott, a spontánabb, kiszámíthatatlanabb alkotási folyamatot jelentő akvarellezés sokáig távol állt tőle. „Az útinaplóimhoz már inkább ez a stílus illett, és idővel felfedeztem a benne rejlő lehetőségeket. Mostanra a magaménak érzem, így örömmel tölt el, hogy a könyvünk apropóján is akvarellekkel dolgozhattam” – fogalmazott a grafikusművész. Hozzátette: a negyvennégy helyszín listáját közösen állították össze, ő pedig először fotókat készített ezekről. „Mindig a saját képeimből dolgozom, a pandémia pedig kiváló és kellő időt szolgáltatott ahhoz, hogy végigjárjam a várost és a fotók alapján megalkossam az akvarelleket” – folytatta.
Ízelítőként Mészáros Marianna – a kötethez készült – akvarelljeiből az elmúlt hónapban már egy kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a kecskeméti Városháza Galériában. A tárlat önmagában visszaigazolásként szolgált a szerzők számára, hogy a könyv valóban hordoz magában nóvumot, ugyanis az összegyűjtött helyszíneik egy részéről maguk a hírös város lakói sem tudnak. „Úgy gondolom, mertünk szubjektívek lenni és a számunkra kedves épületeket, alkotásokat, jellegzetességeket megjelentetni. Voltak közös kedvenceink, de egyenként is ragaszkodtunk bizonyos helyszínekhez. Ez alapján ilyen módon is mindhárman megjelenünk a kötetben” – emelte ki Pajkó Andrea.
Hangsúlyozta: az alkotás során első sorban életérzésekre, történetekre koncentráltak, amelyek megmaradnak az olvasó fejében. Törekedtek rá, hogy az akvarellt jellemző fesztelenség a szövegben is megvalósuljon. „Annak ellenére, hogy korlátozott számú karakterben gondolkodhattunk egy-egy történet kapcsán, igyekeztünk valódi tartalmi értéket adni, hogy minden kiderüljön, ami az adott helyszínt, alkotást vagy épületet jellemzi. Szerettük volna, hogy a történetek által életre keljenek, és a könyvet ne csak egy kanapén ülve olvassa az ember, hanem induljon útnak, járja körül a helyszíneket, üljön be egy kávézóba vagy egy étterembe, nagypolgári módon múlassa az időt és adja át magát ennek az életérzésnek” – emlékeztetett a szerző.
A könyvbe belelapozva hamar észrevehetjük: egészen páratlan, eddig még el nem mesélt történetekkel is találkozhatunk. „Természetesen nem tudtunk mind a negyvennégy helyszín kapcsán előásni újdonságokat, de bizony akadnak minket is váratlanul érintő sztorik. Számomra például óriási élmény volt, amikor az egyik legvitatottabb kecskeméti alkotásnál rábukkantunk egy tényre, mely szerint az alkotó a Keresztapa második részének szereplője” – mesélte el Pajkó Andrea. De nem csupán a Mikrokozmosz a makrokozmoszban című szobor története szolgál újdonságként, a könyvből kiderül többek között, milyen rejtélyes gyilkosság bújik meg a Koch Borház épületének históriájában, és melyik intézmény volt a kecskeméti nők felemelkedésének bástyája.
Az efféle rejtélyek magát Sárdi Barbarát is foglalkoztatják: érdeklődő és széles látókörű szemlélete ugyanis magához vonzza a különleges történeteket. Szeret az ismert, vagy akár kevésbé látogatott helyszínek mögé látni, és minél több területen bizonyítani: az életre való nyitottság kapukat nyit meg az ember előtt. „Bár én nem Kecskeméten születtem, mára kecskemétinek vallom magam. Tíz évvel ezelőtt költöztem a városba, és olyannak szeretem, amilyen – bízom benne, hogy a történeteink által azok is így éreznek majd, akik eddig nem tartották érdekesnek” – fogalmazott a harmadik szerzőtárs. Tóth Anna kérdésére pedig elárulta: Pajkó Andrea felkérésére csatlakozott a csapathoz, akivel hosszú évek óta ismerik egymást. Eleinte kollégákként, egy ideje viszont barátokként vannak jelen egymás életében, de először dolgoznak ehhez hasonló közös szerelemprojekten.
Sárdi Barbara arra is felhívta a figyelmet, hogy bár még jó ideig újdonságként szolgál majd a most kiadott könyvük, ők máris a második részen ötletelnek, hiszen maradt még bőven fellelhető nevezetesség Kecskeméten.
A könyvbemutatón Engert Jakabné alpolgármester is részt vett, aki köszönetet mondott a szerzőknek a kecskemétiséget erősítő kötelék megteremtéséért. „A könyv ideális ajándék lehet olyanok számára, akik más városokban élnek, vagy korábban a hírös várost tudhatták otthonuknak, de azóta elszakadtak Kecskeméttől” – fogalmazott.
Az esemény záróakkordjaként Fehér Anna, a Koch Borház munkatársa invitálta borkóstolóra a közönséget, s nem véletlenül választott egy idei Irsai Olivért, amely szorosan kötődik Kecskeméthez, azt ugyanis Kocsis Pál nemesítette 1930-ban, Katonatelepen.
A Kecskemét, történetek, akvarellek ezer példányban jelent meg, a bemutatót követően a helyszínen is kapható volt, ezentúl pedig online vásárolható meg az Art Brigád webshopjában.
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György