Hírek

Idén már tizennegyedik alkalommal rendezte meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház a Színművészeti Egyetemek Találkozóját. Március 23-a és 29-e között hazai és határon túli növendékek mutatták meg színpadi rátermettségüket a kecskeméti közönségnek, akik produkciók széles palettájából választhattak, a komédiáktól egészen a tragédiákig.
A rendkívül színvonalas előadásokat elismert rendezők vitték színre, többek között Bélai Marcel, Felhőfi-Kiss László, Hargitai Iván, Mohácsi János, Novák Eszter, Pálfi Ervin, Selmeczi György, Urszinyi Ádám, Vidnyánszky Attila és Zsótér Sándor.
A hat napon át tartó fesztivál kiváló hangulatban telt. Minden napot szakmai beszélgetéssel zártunk, ahol a növendékeknek lehetőségük nyílt egymástól tanulni és inspirációt szerezni.
A rendezvény során a teátrum számára fontos volt, hogy lehetőséget biztosítson a színészhallgatók aktív készségfejlesztő foglalkozásokon való részvételére is.
Főző Brigitta mentálhigiénés szakember foglalkozása az erőszakmentes kommunikációra fókuszált, ahol a hallgatók megtanulhatták, hogyan tudják azonosítani, illetve kommunikálni igényeiket.
Tóth Kata, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház dramaturgjának vezetésével létrejött "Instrukció" névre hallgató foglalkozás a növendékek szakmai készségeit volt hivatott fejleszteni. A workshop során olyan egyedi gyakorlatokat végeztek el a színészhallgatók, amelyek megmutatták számukra, hogyan lehetséges egy produkciót interaktívvá tenni, vagy hogyan kell a náluk fiatalabb nézőket megszólítani, hogy kapcsolódni tudjanak az adott produkcióhoz.
A zsűri számára idén is nagy kihívást jelentett a díjazottak kiválasztása, hiszen a fesztivál során bemutatott produkciók mind rendkívül magas színvonalúak voltak.
Idén a legjobb előadás címet két produkció is elnyerte:
- a The Art művészeti ügynökség és a Pozsonyi Színművészeti Főiskola növendékeinek közös produkciója: a Komámasszony, hol a stukker?
- a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színművész osztály növendékeinek előadása: a Figaro házassága.
Az utóbb említett produkció, a Figaro házassága nem csupán a legjobb előadás címét vihette haza, hanem büszke nyertesei lettek továbbá a Magyar Művészeti Akadémia díjának is.
Köszönjük minden növendéknek, hogy felejthetetlen pillanatokkal gazdagították a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház játszótereit!
Jövőre is visszavárunk mindenkit!
-
Művészek írták
Eternal Yorick – Life book Csaba Antal / díszlettervek
Antal Csaba indulásakor, a '70-es, '80-as években kialakult két kőszínházi iskola – a kaposvári és a szolnoki műhelyek – praxisával meghatározó módon hatott a színház művelőire és közönségükre. Szegő György -
Művészek írták
Mitikusból kortársi
„Bármely háborút, bármely veszteséget csakis a jóság által lehet helyrehozni” – idézi a Nemzeti ajánlója a rendezőt. Avtandil Varszimasvili a grúz színházi élet egyéni hangú figurája, a Tbiliszi Gribojedov társulat vezetője és a saját alapítású Liberty Theatre igazgatója. -
Beszámolók
Szabadságról és szerelemről énekel az Arénában Bródy János
Utoljára 70. születésnapján adott koncertet Bródy János a Papp László Budapest Arénában. Azóta az életműve tovább gyarapodott újabb lemezzel, a rajongói száma is nőtt – dalai apáról fiúra szállnak – így hát nincs abban semmi meglepő, hogy november 12-én újra színpadra lép az ország legnagyobb fedett koncerthelyszínén. Kiss Péter