Az 1922-ben írt regény(töredék) Bodó Viktor, Veress Anna, Sibyle Meier, Róbert Júlia, Kovács Krisztina féle átiratának dramaturgiája – képben és mozgásban is – megfejthetetlen vízió marad. Látványban őrzi a Kafka-mű rejtélyét. A másik Kafka K-regény, A per főfiguráját megbénítja a hivatal. De A kastély „hőse”, K – a Földmérő – szembefordul az abszurd, (át)láthatatlan, fel- és megfoghatatlan hatalommal: ifj. Vidnyánszky Attila – miközben lélegzetelállító módon végig szer-tornázza – az előadást a legfinomabb, legpontosabb színészi mikró-eszközökkel jeleníti meg küzdelmét és annak abszurd – egyszerre bíztató és elutasító – helyzetkomikumait. Megpróbál alkalmazkodni, bízik a szerelemben is, de egy pillanatra sem lesz több mint egy „idegen”. A lét alapkérdései közben Kafka – cselekmény nélküli – meséjeként, groteszk elemekként visszhangzanak. 

K újra és újra nekilendül, hogy bejusson a Kastélyba, az „építkezésre”, élni, emberként akar élni. Többször kecsegtetik is valamivel: ruhával, étellel, ággyal, nővel. Még „tartózkodási engedéllyel” is. De végül minden téren és minden alalommal visszautasítják. Már első nap hallja: „nincs szükségünk földmérőre”, mégis másnap két kéretlen „segítőt”, Artúrt és Jeremiást – Zoltán Áron és Karácsonyi Zoltán – állítanak rá, de valójában soha nem kerül alkalmazásba. A „segítőknek” és a két – pszichológiai értelmet is megjelenítő – „kapuőrnek”, a Takarító / Liftkezelő – Borbiczki Ferencnek – illetve a Művezető / Titkárnak – Orosz Ákos – pazar, precízen formált, burleszk szerű egypercesei vannak ifj. Vidnyánszkyval. Utóbbi nem egyszerűen főszereplő, hanem a fergeteges tempójú előadás zseniálisan működő motorja.

A mese két fajsúlyosabb gonosz-figurája: Schwartzer / Tanító / Oswald – Méhes László – és a dramaturgiai képletben végül felmagasodó Elöljáró / Irodavezető / Erlanger – Hegedűs D. Géza – az akasztófahumor és a szadizmus között, gyakran színpadias cselszövésbe csomagolt – mesterien formált hangjaival terelik K-t tragédiája felé. Amit a sok akrobatikus, kabaré- és cirkuszi vidámság közben azért végig sejthet az is, aki majd most fogja kezébe venni a regényt.

A Kocsmárosné / Bürgel – Radnay Csilla – valamint Olga / Mizzi / az Elöljáró felesége – Kovács Patrícia – a jin-jang világmodell női princípiumai szerint, a nőiség változó karakterének jegyeit váltó színészekként nem kevésbé remekül végzik karakteresen megformált dolgukat. A szerepek többféle elnevezései is a megfoghatatlanság eszközei. De pl. a Munkás / Barnabás / Momus figuráját Bölkény Balázs hol lefelé taposó, máskor felfelé nyaló kettős jellem karikatúrájaként, poentírozva játssza. És vannak – a cirkuszban untermannként, vagy síró bohócként ismert – dramaturgiai jelentőségű alakok, akiket Bach Kata és Varga-Járó Sára e. h. jelenítenek meg. Mindenki a színpadi óramű kerekeinek kattogása szerint pontosan teljesít. A főszereplő és a többiek mind: egymásra utalt csapatjátékosok. És a vastorony órája – a színpadi forgóval – körbejár. Megfelelő dramaturgiai pontokon az együtt-játszó díszletet hátulról világítva mobil árnyképeket is kapunk. Az ítélethirdetésként exponált jelenetben K és az Elöljáró párbeszédét a színházi videótervező, Varga Vince premier plánban és totálképben egyszerre láttatja. A fénytervező: Csontos Balázs. Az összhangzás megvalósításához hozzátartozik Klaus von Heydenaber zenéje és a koreográfus Duda Éva tervezte experimentális mozgásvilág is. 

 

Maga az óramű egy a 20. századi Bábel tornya, Vlagyimir Tatlin spiráltornyának nyelvén formázott, kettős centrumú térbeli acél-labirintus. „Színpadi akcionista” architektúra, ahol a díszlet nem háttér, hanem a színésszel együtt-élő, egymásnak „végszavakat adó” konstruktivista architektúra (ez pár évtizede még botrányos ideának számított – tudom, mert ott voltam). A Víg kommunikációja az előadásról, mint „építkezésről” beszél – és tény Kafka hagyatékában találtak egy „A Kínai Nagyfal építése” c. kisregényt is.

A díszlettervező, mind a 2020-as hamburgi (Deutsches Schauspielhaus) „ősbemutatóján”, mind most a Vígben: Schnábel Zita. Munkája – Bodó Viktorral és színészeivel együtt tökélyre vitt – csúcs design. A jelmeztervezők, Nagy Fruzsina – aki máskor inkább avantgárd szobrász – és Pattantyús Dóra. Miközben karakteres, az extrém mozgásokat is lehetővé tevő egyénített ruhákat terveztek – a rendkívüli fegyelmet igénylő előadást szolgálták. Így tettek öltöztető, ügyelő, kellékes és asszisztens, mind.

Ezen az estén eleinte csak mosolyogtunk, de a lélegzetelállítóan akrobatikus, vár-ostromló testbeszédeken, azok hús-vér realitásán és-vagy filozófiai Parnasszusán az egyre sodróbb lendületű jelenetek következő fordulatán egyre inkább létünkben megszólíttatva szorongtunk. A legjobb pillanatokban mindkettőt megkaptuk: egyszerre tudtunk nevetni és rettegni.

A 13 színésztől és elsősorban a lehetetlen vállalkozásokat – látszólag – habkönnyen eltáncoló / testbeszélő és átélő ifj. Vidnyánszky Attilától elkerekedett szemmel léptünk ki a Körútra. Visszanéztem, fel a tetőre, hogy – mint az előadást promótáló klipben – nem néz-e le ránk fentről K? Mert a tragikus 20. század őrülete, és annak kafkai baljós előérzete után most Bodó Viktor előadásában már a 21. század poszthumán korának hangja szólal meg.