Friedrich Dürrenmatt szerint – akinek Az öreg hölgy látogatása az egyetlen olyan színpadi műve, amit nem egyszerűen komédiának, hanem tragikomédiának nevez –, bár modern korunkban a tragédia már nem lehetséges – groteszk történeteink mélyén szinte kivétel nélkül ott bujkál a tragikum. Korunk társadalma új formákba öntötte a „tragikus folyam áradását”, hiszen ma nem a sors, hanem maga a társadalom végez hőseivel. A komédiában is ez a tragikum érdekli Dürrenmattot. Akár Shakespeare-t, akinek vígjátékaiban egyszercsak fölcsillan a mélyben rejlő kegyetlenség.

Az öreg hölgy látogatása egy vidéki kisváros kórbonctani lelete. Olyan városé, melyben az „egyletecskékbe”, „közületecskékbe”, egyesületekbe, társaságokba és egyéb érdekszövetségekbe tömörülő közösség a nyájszellem erkölcsi kliséit ismételgetve büszke önmaga feddhetetlenségére, miközben minden porcikája korrupt és megvásárolható.

Claire Zachanassian bosszúja nem annyira az őt hajdan cserbenhagyó Alfred Illt, mint inkább ezt a vidéki kisszerűség kötelékében élő közösséget illeti, épp az imént említett romlottságának leleplezése által. A tragédia – írja Dürrenmatt – nélkülözi, sőt lehetetlenné teszi a távolságtartást, míg a komédia valósággal megteremti azt. Úgy hiszem, hogy ez a nélkülözhetetlen esztétikai távolságtartás segíthet bennünket, hogy tisztábban lássuk, és jobban megértsük azt a közösséget, amelyben élünk.

Tompa Gábor