Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Színházak

    Manna Produkció

    • Előadások
    • Galériák
    • Hírek
    • Írások
    • Műsor
    • Épület
    • Igazgatóság
    • Történet

    Hírek

    • Manna

      Klasszikus, kortárs és kortalan bemutatókkal készül a Manna a Mozsár Műhelyben

      Csokonai Karnyóné és Lumborg Szépkisnap című drámája, valamint a Kortalan Kortárs színházi talkshow kerül a Mozsár Kávézó felett nyíló Műhely színpadára decemberben. Az alkotók pályázaton nyertek lehetőséget a produkciók bemutatására.
    • Manna

      Júliusban ismét ZAKO Fesztivál a Kvártélyházban!

      Idén negyedik alkalommal, július 1-10. között rendezi meg a Manna a ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivált a Kvártélyházzal közösen, amelynek programjában kilenc előadást láthat a Zalaegerszegre látogató közönség.
    • Manna

      Sündör és Niru ősbemutató a Pagonyban

      A Manna Produkció Ugródeszka sorozatában negyedéves bábrendező hallgatók mutatkoznak be májusban a nagyközönség előtt 1-1 bábos előadással. A harmadik premier Borbáth Péter azonos című meséjének színpadi változata lesz, Varsányi Péter rendezésében.
    • Stúdió K.

      Emigránsok – bemutató a Stúdió K-ban

      A Terminál Workhouse társulata március 3-án mutatja be Mucsi Zoltán rendezésében a lengyel drámairodalom legkedveltebb szerzője, Slamovis Mrožek Emigránsok című darabját a Stúdió K Színházban. Az előadás a Manna Kulturális Egyesület és a Lengyel Intézet támogatásával jött létre.

      Játszóhelyek, társszínházak, fesztiválok

      • Neptun Brigád

      Színház-választó

      Válassza ki a keresett színház kategóriáját majd nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
      • budapesti
      • vidéki
      • nyári
      • határon túli
      • külföldi
      • nemzetiségi
      • fesztivál
      • intézmény
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs
      • a
      • á
      • b
      • c
      • cs
      • d
      • e
      • é
      • f
      • g
      • gy
      • h
      • i
      • í
      • j
      • k
      • l
      • m
      • n
      • ny
      • o
      • ó
      • ö
      • ő
      • p
      • q
      • r
      • s
      • sz
      • t
      • ty
      • u
      • ú
      • ü
      • ű
      • v
      • w
      • x
      • y
      • z
      • zs

      Partner oldalak

      Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
      © 2025. - THEATER Online - theater.hu