Kéz és a test emlékezete – Gémes Péter fotófestészete
Szegő György
A Műcsarnokban október 20-án nyílik a Kéz és a test emlékezete – Gémes Péter fotófestészete című kiállítás. A tárlat 2023. október 20. - 2024. január 28. tekinthető meg.
Fotófestészet – Gémes-találmány. De már a 19. században Európában és Amerikában is sok fotós elkezdett pszicho-fotografálni. Különösen sokan Franciaországban, pl. Hippolyte Braduc párizsi idegszakorvos éveken át próbálkozott az emberi test fluid emanációjának fotózásával. 1896 után Braduc a gondolatfotó felé fordult, metódusával az „emberi sugárzásra” fókuszált. De már 1870-től tudták, hogy a fotó a szemmel nem észlelhető egészen kicsit és a végtelenül nagyot is fel tudja fogni. A következő évtizedekben egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a fotó képes a „láthatatlant” láthatóvá tenni. Ezt erősítette meg a röntgenkép felfedezése, amit el is neveztek a „láthatatlan fotográfiájának.”Predellum, 1989 – fotóvászon, 105 × 310 cm
Dovin Gyűjtemény, Budapest
A korszak figyelte a szemmel nem érzékelhető mozgásokat is. Tudták: a valóság nem szűkíthető az emberi szem – az állatvilágéhoz képest is csak csökevényes – látótartományára. Kimondták: a fényképezőgép is inkább csak protézis. Így nemcsak az orvoslás, de a képzőművészet is érdeklődéssel fordult a gondolatfotók és az aktív kéz kisugárzása felé. A festőket párhuzamosan a kéz deleje kezdte izgatni. Kandinszkij könyvtára őrzi „Az érzékfeletti világ” című híressé lett okkult kötet egy példányát. A még ifjú mester a gondolatfotózás szövegrészeit aláhúzta. 1896-ban Papus – neves okkult szerző – írta: fotó nemcsak a tudós igazi belső hártyája, de az asztrál-lények igazi szeme is.
Vigasztalások IV., 1983 –
fotókollázs, papír, 345 × 267 mm
a művész hagyatékában
Gémes Péter kiállítása láttatja, hogy a „megismerő képzőművészetet” máig erősen foglalkoztatja a láthatatlan leképezése. Nála a kéz-képek kitüntetett klasszikus kultúrtörténeti / szakrális tartalmak hordozói. A végtagok írás-jellé alakítása, szeriális, összeolvasható nyelvi jelentést közvetítő kompozícióként is megjelenik. Lengyel közvetítésben kapott neoavantgárd látásával folytatni tudta a vázolt avantgárd törekvéseket.
Azzal, hogy Gémes leképezi magát különböző testhelyzetekben, rávilágít arra, hogy az igazi írás: a kép, – azaz ő maga. Műveinek mimetizált negatív-képeiben jól látható a művészet kettős mágiája: a művész, mint festő és mint festmény egyszerre működik. A kéz ösztönös és tudatos mozdulatai lényegileg azonosak a festéssel, a külső / belső látvány rögzítésével. Gémes Péter 20. századvégi gondolkodásában a fotó-fogalom a festészet felé billent.Vízvonal (részlet), 1991 – fotó, 20 × 40 cm
a művész hagyatékában Nyitókép: Vándorévek, 1986 – retustinta, szórópisztoly, vászon, 300 × 500 cm
a művész hagyatékában
Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
„Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
„Amikor nem érzem a színházban, hogy mit akar tőlem az előadás, hogy mi felé akar terelni, akkor én elhagyatott leszek és magányos.” – beszélgetés Csiszár Imrével
Interjúk
Művészek írták
Interjúk
