Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Sikeres fesztiválszereplés Nagyváradon

    2025. január 24.
    A Harag György Társulat és a Brighella Bábtagozat három előadással szerepelt a január 17-21. között megrendezett 6. MAFESZT-en (a MASZÍN Magyar Színházi Szövetség vándorfesztiválján), amelynek házigazdája idén a nagyváradi Szigligeti Színház volt.
    A hazudós kisegér című bábelőadást két alkalommal láthatta a közönség január 20-án, hétfőn, az Árkádia Színpadon. Lázár Ervin meséjét tavaly tavasszal Szabó Attila rendezői munkája nyomán állította színpadra a Brighella Bábszínház, azóta számos alkalommal bemutatták a gyermekek és a családok nagy örömére.

    A Harag György Társulat január 20-án Martin McDonagh A kripli című darabját mutatta be, míg január 21-én William Shakespeare III. Richárd című klasszikusa nyomán készült koncert-előadással állt színpadra. Mindkét produkció jelentős szakmai és közönségsikert aratott.

    Bélai Marcel első kőszínházi rendezése immár a harmadik fesztiválszereplésével büszkélkedhet: korábban Kisvárdán, a Magyar Színházak Fesztiválján (ahol elismerésben is részesült: a címszereplő, Szabó János Szilárd, Teplánszky-díjat kapott a fesztiválszereplés nyomán) és a román fővárosban, a BUKFESZT-en is bemutatták már korábban. A szervezők elmondása szerint az előadást nagy érdeklődés kísérte, alig néhány nap alatt elfogytak rá a jegyek.

    Albu István legújabb koncert-előadása, a III. Richárd is lelkes közönségre talált a MAFESZT-en: a háromórás produkciót állótaps és ováció fogadta.

    A fesztivál részeként az előadásokat követően szakmai beszélgetésekre került sor, amelyeket Karsai György színháztörténész vezetett. A beszélgetések során a kritikusok és a társulat tagjai is megosztották gondolataikat, tovább mélyítve a színházi élményt és a látottak értelmezését.

    A Harag György Társulat mellett a MASZÍN tagszínházak fesztiváljának 6. kiadásán a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a csíkszeredai Csíki Játékszín és a nagyváradi Szigligeti Színház produkciói szerepeltek a programban. A házigazdáktól a stafétát a szatmári társulat veszi át, hogy 2026-ban otthont adjon a MAFESZT-nek.
    • Interjúk

      Az semmi – ezt hallgasd meg!

      Az alábbi interjú kiváló apropója lehetne, hogy nyolcvanegyedik születésnapján, egykori kaposvári kollégái egy általuk alapított elismeréssel, a „Kossuth díjasok Kossuth díjával” lepték meg a Jászai Mari-díjas, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját. Koltai Róberttel néhány nappal a díjátadás után színházi pályájáról beszélgettünk.
      Rojkó Annamária
      20224. december 3.
    • Művészek írták

      Peter Lindbergh – Budapest Fotó Fesztivál

      A Budapest FotóFesztivál és a Műcsarnok 2025-ben immár kilencedik alkalommal rendezi meg közös fesztiválnyitó kiállítását – idén Peter Lindbergh ikonikus fotóiból válogatva. A nemrég elhunyt fotóművész műcsarnoki tárlatát fia, Simon Brodbeck, a BPF eseményét Mucsy Szilvia, a fesztivál igazgatója nyitotta meg.
      Szegő György
      2025. április 1.
    • Művészek írták

      Olasz szalmakalap

      „Engem általában lenyűgöz egy színpadi szöveg..., Ez a legfontosabb: olyan anyagot találni, ami meghozza a kedvemet. Az Olasz szalmakalap színtiszta színház. Mindig nagy kedvet csinál a munkához – ezért rendeztem meg már korábban is – mert örömből fakad.” (Silviu Purcǎrete rendező)
      Szegő György
      2025. március 13.

    Bemutatók képekben

    • Macskazene
      Orlai Produkciós Iroda Macskazene
      rendezőMáté Gábor
    • A kis kéményseprő
      Opera – Eiffel Műhelyház A kis kéményseprő
      rendezőToronykőy Attila
    • Jelenetek a házasságról
      Szegedi Kortárs Balett Jelenetek a házasságról
      rendezőJuronics Tamás
    • A Nibelung-lakópark
      Székesfehérvári színház A Nibelung-lakópark
      rendezőSzikora János

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu