A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház pályázatot hirdet TITKÁRSÁGI ASSZISZTENS munkakör betöltésére, azonnali kezdéssel.
Hogy miért jó nálunk dolgozni?
mert minden egyes munkakör és mindenki munkája fontos a sikeres produkció megvalósulásáért
mert a bérezés mellett cafeteria is jár
családias közösség, ahová jó tartozni
színházi élmény nemcsak a takarásból, hanem a nézőtérről is
A titkársági asszisztens munkakörbe tartozó feladatok:
színház napi, heti próbatáblájának aktualizálása, weboldalon való megjelentetése, illetve elhelyezése a kijelölt helyekre, online felületekre
munkarendi értekezlet előkészítése, megírása
szövegkönyvek előkészítése a közreműködők részére
fénymásolás, egyéb irodatechnikai eszköz kezelése, illetve levelek, kisebb tárgyak kézbesítése az irodák és játszóhelyek között
az előadásokon titkársági ügyelet biztosítása a nagyszínházban, a Kelemen László Kamaraszínházban és a Ruszt József Stúdiószínházban, valamint a tájelőadásokon
vendégelőadások, terembérletek fogadásának megszervezése, irányítása
premierekre meghívók készítése, kiküldése, a visszajelzések fogadása, jegyek elosztása, az előadást követő fogadás megszervezése az igazgatósági koordinátorral, valamint a művészeti főtitkárral együttműködésben
Szükséges képességek:
rugalmasság
pontosság és precizitás
jó problémamegoldó képesség
Pályázati feltételek:
minimum érettségi bizonyítvány megléte
büntetlen előélet és cselekvőképesség
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét.
Mezei Kinga színész, rendező, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti vezetője. Legutóbbi rendezése a Hidegpróba Sziveri János költő és Benes József képzőművész életéből és alkotásaiból inspirálódik.
Szophoklész tragédiát írt, nem drámát – állítja a rendező. A tragédia szakrális forma. Amit hét színésszel: nem pszichológiai elemzésekre épülő dialógusokból formál meg az író-rendező. A kórusszerű vagy szóló dalok, a szakrális zeneiség, a költői tér és fények adják a teátrális formát. Az archaikus szöveg is a – szárd eredetű – Alessandro Serráé, ugyanő tervezte a díszletet, fényeket, ruhákat is.